A szocho 87 százaléka a Nyugdíjbiztosítási alapba, 13 százaléka az Egészségbiztosítási alapba folyik az idei költségvetés szerint.
Egy százalékponttal csökkenhet a szociális hozzájárulási adó (szocho), ha a kormány megfogadja a Versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán elhangzott javaslatot, ami 200 milliárd forintos adókönnyítést jelentene. A szocho célja a társadalombiztosítás és az állami ellátórendszerek finanszírozása, és a foglalkoztatók fizetik a munkavállalók bére után, írja a telex.hu/g7.hu.
Számokban: a szocho 87 százaléka a Nyugdíjbiztosítási alapba, 13 százaléka az Egészségbiztosítási alapba folyik az idei költségvetés szerint. Persze a szóban forgó ellátásokat nem csak ebből az adónemből finanszírozza az állam, de a nyugdíjakhoz szükséges fedezet közel felét adják a szocho-befizetések, míg az egészségbiztosítás esetében ez az arány tíz százalék körüli.
Miért fontos ez? A tavaly elfogadott bérmegállapodás szerint jövőre 13 százalékkal emelkedne a minimálbér, ám a kedvezőtlen gazdaság kilátások miatt ez kétségessé vált. Az elmúlt hetekben már felmerült a munkáltatók adóterheinek könnyítése, hogy a közelgő parlamenti választás előtti minimálbér-emelés megvalósulhasson, a 2026-os költségvetés bizonytalanságának árán is.
Igen, de: a nyugdíjrendszer fenntartása növekvő teher a társadalom elöregedése miatt, és az ellátottak körében növekszik a szegénység kockázata. A kormány már az idén is visszakozni kényszerült a nyugdíjasok támogatásával kapcsolatban, noha a választási kampány fontos célcsoportját teszik ki az érintettek, és a kormánypárt legfontosabb kihívója sem rest a nyugdíjrendszert illető ígéreteket tenni.
Az egészségügyi ráfordítások és az ellátás iránti igény között szélesedik a szakadék, ráadásul kevés pénz jut a magyar egészségügyre uniós viszonylatban. Jövőre az ideihez képest mégis 9,4 százalékkal csökkenhet az Egészségbiztosítási Alaphoz történő költségvetési hozzájárulás (ez a szochóhoz képest egy másik, a finanszírozás mintegy 40 százalékát adó bevételi láb).
A teljes információ a cikkben.