A diagnosztizált emberek mintegy nyolc százaléka hiába kért konkrét orvosi kezelést az elmúlt egy évben, szemben az ADHD nélküli emberek egy százalékával.
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) diagnosztizált felnőttek várható élettartama rövidebb lehet, mint azoké, akik nem ADHD-sok – állítja egy friss, a British Journal of Psychiatry című brit szaklapban bemutatott kutatás. Az első ilyen jellegű tanulmány szerzői azt állapítják meg, hogy mind a férfiak, mind a nők esetében csökkent a várható élettartam, és ennek okát a késői és téves diagnózisok és a kezelésekhez való korlátozott hozzáférés jelenthetik - ismertette a qubit.hu.
Az eredmények azt mutatják, hogy az ADHD-s férfiak életkora körülbelül hét, az ADHD-s nőké kilenc évvel csökken. A kutatást vezető szakember mélységesen aggasztónak nevezi ezt az eredményt, hozzátéve, hogy azt is észrevették, hogy kilenc felnőttből kevesebb mint egynél diagnosztizáltak ADHD-t, ami azt jelenti, hogy egyrészt az ADHD-s embereknek eleve csak egy töredékét lehetett vizsgálni. Másrészt a kutató szerint ennél nagyobb az ADHD-s felnőttek aránya, ha ezt az adatot összevetjük a gyerekkorban diagnosztizált ADHD-sek számával. Azon túl, hogy keveseket diagnosztizálnak megfelelően, a kezelésekhez sem mindenki férhet hozzá, állítja a tanulmány.
A tanulmány vezető szerzője ugyanakkor megjegyzi: lehet, hogy túlbecsülték a várható élettartam ADHD miatti csökkenésének mértékét, hiszen az ADHD-s felnőtteknek csak kis százalékát diagnosztizálják, és akik eljutnak a diagnózisig, azoknak általában más egészségügyi problémáik is vannak. Ennek ellenére az biztosnak látszik, hogy figyelemzavarral diagnosztizált emberek az élet több területén szenvednek hátrányokat: a diagnosztizált emberek mintegy nyolc százaléka kért konkrét orvosi kezelést az elmúlt egy évben, de nem kapott, szemben az ADHD nélküli emberek egy százalékával. Továbbiak a cikkben