„Anyám lelki szemetesládája lettem”

Különös közösség életébe nyertünk bepillantást a hétvégén. Országos találkozót rendeztek az ACA (Adult Children of Alcoholism), azaz az alkoholista családban felnőtt gyerekek traumafeldolgozó csoportjai, amelyekbe olyan felépülők járnak, akik már megkóstolták a józanságot, mégsem működnek a családi kapcsolataik. Meg olyanok, akiknek katonás, nárcisztikus, szadista, betegséget beképzelő vagy szexuálisan abuzáló szüleik voltak. Ha csak abba gondolunk bele, hogy ma kétmillió alkoholista él Magyarországon és szinte mindnek van családja, az ország elég nagy hányada szenvedhet ilyen traumáktól. Nem véletlen, hogy már 21 magyar városban működik ilyen önsegítő csoport. Riport testközelből, nevek és arcok nélkül, írja a VálaszOnline.

„Amikor először voltam ACA gyűlésen, azonnal éreztem, hogy itt a helyem. Valami mély szomorúság volt a levegőben. Rögtön befogadtak, félszavakból megértettük egymást már az elején.” Ezeket a szavakat egy olyan férfi mondja nekünk, aki öt éve hagyta el a feleségét, hogy nyomába eredjen eltűnt érzéseinek. Őt is, ahogy sokakat, a házasságuk zátonyra futása késztette arra, hogy elinduljon azon az önismereti úton, amelyen rádöbbent, milyen nehéz transzgenerációs traumákat cipel. – Kétségbeesetten próbáltam megtalálni az együttműködés módjait, de egyre kevésbé sikerült. Pedig a házasságunk megmentéséhez mindenféle segítséget igénybe vettünk. Egyházit is, világit is. Mediátorhoz, családterapeutához fordultunk, részt vettünk kapcsolaterősítő tréningen, közös lelkivezetőnk volt, de semmi nem segített. Sokat tanultunk belőle, de minél többet tudtunk, annál fájdalmasabb volt a jó dolgok nélkülözése. Végül elvesztettem minden reményemet abban, hogy ez valaha működni fog – mondja István, aki 26 év házasság és a négy közös gyerek felnevelése után költözött el a feleségétől. A beszélgetésünk gyónáshoz hasonlít. A kanapé szélén ülünk, egymáshoz közel, de nem nézünk egymás szemébe. Hagyom, hogy beszéljen. Látszik, hogy egyfajta penitenciaként tekint a nyilvánosság elé helyezett vallomásra. 

A férfi mérgező családi légkörben nőtt fel, ahol a gyerekek hamar átvették a felnőtt szerepeket. Az alkoholista apa és az anya manipulatív, kettős kommunikációját, amelyben a látszólagos jószándék mögött mindig rejtett motiváció lapult, a gyerekek nem látták át, csak nagyon rosszul érezték magukat tőle. Azt tanulták meg belőle, hogy a szükségletet nem kifejezni kell, hanem úgy kielégíteni, hogy a másik ne tudjon róla. – A szüleim felnőtt gyerekek voltak, nem gondolták, hogy nekik kellene irányítani a családot, amely így nem adott biztonságot. Mi kezdtünk el felnőtt feladatokat ellátni. A húgom hamar megtanult főzni, támogatta a szüleink kommunikációját, anyámnak szaktanácsot adott az én nevelésem ügyében, én pedig anyám lelki szemetesládája lettem.

Olyan dolgokat kötött az orromra, amiket nem kellett volna, például azt, hogy abortusztúlélő vagyok. ‘92-ben meggyóntam, hogy gyűlölöm a szüleimet. Már akkor tudtam, hogy segítségre szorulok, de hogy létezik-e segítség, arról fogalmam sem volt – vallja be.

A teljes információ a riportban.