Az online tér egyszerre menedék és veszélyes övezet

Hivatalosan is mentális betegségnek nyilvánították a videójáték-függősséget, így már nem lehet egy legyintéssel elintézni, ha a gyerek túl sokat ül a gép előtt. A problémák a társas kapcsolatoknál kezdődnek, amivel érdemes mihamarabb foglalkozni, mert ezek a fiatalok ki vannak téve a brutális vizuális megoldásoknak, a profitorientált vállalatoknak és a horrorlényeknek is. Józsa Tamás klinikai gyermek-szakpszichológust, család- és párterapeutát kérdezte a magyarnarancs.hu.

Narancs.hu: Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) felvette a mentális betegségek közé a játékfüggőséget. Évtizedek óta nyomkodjuk a billentyűket, miért kellett eddig várni?

Józsa Tamás (JT): A játékfüggőség betegségként való elfogadtatása egy hosszabb folyamat állomása: az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) már 2013-ban felvette a mentális rendellenességek közé. Akkor még „internetes játékfüggősségről” írtak. A WHO kivárásra játszott, mert elég nehézkes a betegség meghatározása: bizonyos értelemben hétköznapi dologról beszélünk, viszont van egy addiktív szint, amit egyesek átlépnek.

Narancs.hu: Ez hogyan mérhető?

JT: Egy tizenkét hónapos időintervallumot kell nézni: ha valaki egy hónapig intenzívebben játszik, akkor nyilván még nem függő. Viszont, ha mondjuk egy évig folyamatosan csinálja, akkor az mindenképpen jelzésértékű.

Narancs.hu: Számos olyan verseny van, amiért óriási összegeket lehet nyerni. Közbejátszhat ez abban, hogy egyre több a játékfüggő?

JT: Igen. Ráadásul az e-sport beissza magát a társadalomba: akadémiák, egyetemi szakok létesültek a közelmúltban. Egy egészséges e-sportoló napi 7-8 óra „munkaszerű” játék után leteszi a konzolt és hazamegy. Amiről mi beszélünk, az napi 12-16 óra a képernyő előtt. Ez már nem egészséges.

Narancs.hu: Az okostelefonok megjelenése mennyit gyorsított a tendencián?

JT: Olyannyira, hogy megalkottak egy szakkifejezést, a nomofóbiát, ami azt jelenti, hogy az adott személy öt lépésnél távolabb nem megy a telefonjától: szeparációs szorongás lesz úrrá rajta. További érdekes adat, hogy egy átlagos amerikai tinédzser napi 150-160-szor csekkolja le a telefonját.  A teljes interjú itt olvasható