Dönteni életről, halálról

Nagy port kavart a hazai és nemzetközi sajtóban június elején Noa Pothoven, 17 éves holland tinédzser esete, aki sok-sok év pszichés szenvedés és több mint 30 kórházi kezelés után kérte a családját és az orvosait, engedjék meghalni. Bár a Benelux államokban már 17 éve engedélyezett mind az aktív, mind pedig a passzív eutanázia, ráadásul Hollandiában 12 éves kortól kérhető, egy-egy ilyen extrémebb aktuális ügy mégis mindig újraéleszti a pró és kontra érvek közötti csatározásokat - írta a népszava.hu.

Néhány éve dr. Vadász Gábor nyugdíjas aneszteziológus – az elmúlt évtizedekben több fronton is küzdött a törvényalkotókkal a passzív euta­názia szabályozásának megkönnyítéséért – készített egy kérdőívet, melyben kétszáz orvos mondta el véleményét az asszisztált halálról. A nem reprezentatív kutatás szerint az aktív (orvos által végrehajtott) eutanáziát elutasítók aránya 56,8 százalék volt, azaz a válaszadó orvosok több mint fele nem értett egyet alkalmazásával. Ennél is érdekesebb, hogy az indokok között első helyen legtöbbször a Bibliára, a ne ölj! parancsra és Istenre hivatkoztak még a nem kifejezetten hívő doktorok is, s csak ezt követte a hippokratészi eskü vagy annak a tapasztalata, mennyire nem tiszta fejjel – elkeseredettségében, szenvedésében – kéri a többség, ha kéri, vessenek véget az életének, amit később egy-egy jobb pillanatában meg is bán. Ezzel szemben a passzív eutanázia, tehát az élethosszító kezelések elutasításának döntését, ahogyan végül a 17 éves holland tinédzser is távozott, szinte mindegyik, a kérdőívet kitöltő orvos a betegre bízná, amennyiben annak elméje tiszta és pszichés állapota kielégítő. No, de lehet-e egy depresz­sziós, több öngyilkossági kísérleten túl lévő ember pszichés állapotát kielégítőnek nevezni, illetve ki dönthet elméje tisztaságáról? – vetődik fel kapásból a következő kérdés, amire eddig nem született egyöntetű válasz.

Az eutanázia a 19. század alkonyán került a viták kereszttüzébe, aktív verziója azonban csak akkor válhatott alkalmazhatóvá, amikor az orvosok már nagy biztossággal meg tudták állapítani, hogy a beteg valóban gyógyíthatatlan-e, illetve amikor sikerült a morfin izolációja és nem mellesleg az injekciós tűt is feltalálták.

Magyarországon jelenleg az önkéntes, passzív eutanázia engedélyezett, amely során a beteg elutasíthatja az életmentő kezelést vagy a mesterséges táplálást.

A szabályozás azonban olyan bonyolult, hogy az érintettek egy része szinte elvész a paragrafusok tengerében. „Túl bonyolult a kezelés visszautasításának feltételrendszere, sok eleme nem működik a gyakorlatban és húsz éve változatlan – erről Zeller Judit, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) betegjogi programjának munkatársa beszélt a Borsnak –, a betegek egy része a TASZ segítségét kéri, hogy Svájcban végezhessék el rajtuk az eutanáziát.”

A passzív eutanáziát egyébként nálunk csak az orvostudomány szerint is gyógyíthatatlan, rövid időn belül halálhoz vezető betegségek esetében lehet alkalmazni.

Az életmentő kezelés visszautasításáról írásban vagy két tanú előtt szóban lehet rendelkezni, és egy orvosi bizottságnak is nyilatkoznia kell arról, hogy a betegség valóban gyógyíthatatlan. Az orvosi vizsgálat után a betegnek újra meg kell erősítenie, hogy visszautasítja a beavatkozást.