Takács Péter bejegyzésének végén közölte, a – Tisza Pártra jellemző -, személyét érintő hazugságokkal kapcsolatban feljelentést kíván tenni.
Magyar Péter kényelmes állami állásokban “tengette” életét és felvett 250 millió forintot kormányzati helyeken, de a baj idején senki nem látta, úgyhogy járványkezelésből ne akarjon senkit kioktatni –idézte a hvg.hu. az egészségügyért felelős államtitkár vasárnap, a Facebook-oldalán megjelent bejegyzését, amelyben Takács Péter a Tisza Párt elnökének arra a videójára reagált, amelyben a pártelnök és Kujla András orvos, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője arról beszéltek, szerintük hogyan kezelte a koronavírus-járványt a kormány.
Magyar azzal nyitotta a másfél órásra nyúlt bejelentkezést, hogy kegyeletsértőnek és elfogadhatatlannak nevezte Orbán kijelentését a „harcosok klubjáról”. Szerinte egy olyan tragikus eseményt, amelyben közel ötvenezer ember halt meg Magyarországon, és amely romba döntötte a gazdaságot, nem lehet ilyen szavakkal illetni.
Kulja András arról beszélt, hogy a Covid–19 magyarországi megjelenésekor sebészszakorvos-jelöltként és egészségügyi bloggerként dolgozott, s először 2020 őszén dolgozott koronavírusos betegekkel a Jahn Ferenc kórházban. Szerinte ebben az időszakban az egészségügy minden problémája a felszínre jött: hogy nincs elég orvos, nővér, szakdolgozó, hogy elavultak az eszközök és a berendezések. Kezdetben nem volt elegendő védőfelszerelés. Az egyszer használatos maszkokat többször is újra felvették, akárcsak a védőruhákat, amelyeket minden alkalommal le kellett volna cserélni, amikor kimennek a fertőző osztályról, de nem tehették, mert nem volt belőlük utánpótlás. Sőt az is előfordult, hogy váltáskor az előző csapat ruháit vették fel, amelyek addigra mindenféle testnedvekkel, vérrel szennyeződtek.
Az államtitkár azt mondta, a magyar egészségügy legnagyszerűbb szakemberei dolgoztak éjt nappallá téve, hogy úrrá legyenek a járványon és Európa legsikeresebb oltási programját szervezték meg. Megállapításait Magyar Péternek címezve úgy fogalmazott: eközben “te a Diákhitel Központban havi ötmillióért hajtottad a gyakornok lányokat és osztottad az ingyen pénzt a tesódnak meg a haveroknak”.
Véleménye szerint a Tisza Párt elnökének nincsenek önálló gondolatai, csupán szellemi elődjei rég megunt hazugságait ismételgeti gépiesen. A balliberális oldal az egész járványban csak azzal volt elfoglalva, hogy támadta a védekezésben részt vevőket és álhíreket gyártott – tette hozzá.
Covid-19 Magyarországon: Orbán Viktor emlékei megszépültek, a több mint 49 ezer halottról szó se essék - A Népszava is dokumentálta a ma élő generációk egyik legnagyobb járványügyi vészhelyzetének történéseit.
Továbbiak a cikkekben