Hamarosan nem lesz, aki gondoskodjon több százezer idős magyarról

A magyarországi idősgondozási rendszer súlyos krízisbe sodródhat, ha az állam nem reagál az elöregedő társadalom okozta kihívásokra. A területet szabályozó jelenlegi jogszabályi környezet több ponton ugyancsak változtatásra, illetve komoly reformokra szorul annak érdekében, hogy a változás egyáltalán elindulhasson kedvező irányba. A Pénzcentrum interjújában Dr. Nagy Viktor az intézményesített idős gondozás szakértője beszélt a a magyar idősotthonok jelenlegi helyzetéről, valamint az elöregedő társadalom kihívásainak megoldási lehetőségekről.

Az idősgondozás megoldása egyre nagyobb terhet ró az elöregedő társadalmakra, ez már sok éve látszik. Mekkora nyomás nehezedik ezen a téren a magyar táradalomra?

Alapvetően a probléma nem új keletű. Ez a folyamat mind Európa, mind pedig Magyarország szempontjából már az 1990-es évek kezdetétől érezhető. Ami Nyugat-Európára, illetve Európára jellemző, az nyilván Magyarországra is igaz: a csökkenő lakosság-, illetve népességszám minket is fokozottan érint. Magyarország népessége már az 1980-as évek elejétől folyamatos csökkenést mutat. Az ennek visszafordítására meghozott családpolitikai intézkedések sajnos nem hozták meg a várt eredményt.

A népességfogyás és az elvándorlás – munkaerő szempontjából is – beláthatatlan következményekkel járhatnak az idősgondozás, illetve a teljes szociális szféra számára, ha záros határidőn belül nem történik e tekintetben állami beavatkozás.

Az idősgondozási krízis több – jellemzően egymással összefüggő – terület szempontjából vizsgálható az otthonápolás jelenlegi szabályozásától kezdve, az állami ellátórendszer állapotán át, a munkaerőhiányig. Hogy látja, ezek közül a területek közül hol ütközik ki leginkább a krízis?

Én azt látom, hogy jelenleg az intézményesített idősgondozásban tapasztalható a legnagyobb krízis és hosszú távon itt várható az első összeomlás is. Most hivatalosan 852-853 körül van a működő idősotthonok száma és durván 54 ezer állami normatívával finanszírozott férőhelyről beszélhetünk. Ehhez képest jelenleg nagyjából 30 ezer fő keres intézményi elhelyezést és van várólistán. A kereslet tehát nagy, a kínálat szűk.

Hiába lenne ugyanakkor létjogosultsága a piaci alapú idősgondozásnak, ha nincs meg az e területet egyértelműen és transzparensen szabályozó jogszabályi háttér. Ha egy - akár külföldön már sikeres hálózatot kiépítő, működtető - magánpiaci szereplő szeretne belépni magyar piacra, mint magánidősotthon-fenntartó, jelenleg szinte lehetetlen, hogy államilag finanszírozott, normatív férőhelyet kapjon, pedig szociális feladatot lát el, szolgáltatást pótol. Így viszont a piac nyilvánvalóan torzul: a magánintézményeknek jóval magasabb térítési díjat kell megszabniuk a piacra lépéskor. Ez esetükben a keresletet is szűkíti.

Amit sokan nem látnak be, hogy az idősgondozás jelenleg ugyanúgy egy piac, mint ahogy az egészségügy, és már régen nem az az állam által uralt ellátórendszer, mint egykor. Az idősgondozás ma már sokkal inkább egy szolgáltatás, az igénybe vevők és a szolgáltatás nyújtó piaci szereplők egyenrangú felek. Ez az elavult gondolkodás, hogy az idősgondozásra nem mint szolgáltatásra tekintünk, gátolja, hogy változás történjen.

Továbbiak a teljes interjúban