A valóság az, hogy Magyarországon az adatok alapján csaknem egymillió ember lakik olyan településen, ahol nincs állandó háziorvosi ellátás.
Takács Péter július végén volt a Harcosok Órája nevű podcast vendége. Az egészségügyi államtitkár ebben hazugságnak nevezte azt a kijelentést, amellyel a Magyar Orvosi Kamara plakátkampányában is találkozott, jelesül hogy egymillió embernek nincs háziorvosa Magyarországon. A telex.hu járt utána, valóban az-e?
Az államtitkár a következőképpen fogalmazott a műsorban: „A Magyar Orvosi Kamara indított »valamilyen« pénzből egy plakátkampányt egészségügyi felvilágosítás címmel, és a 444 szalagcímeit rakták ki a plakátra, és árulták igazságként. Például, egymillió embernek nincs háziorvosa Magyarországon. Ez egy hazugság.”
Azt nem sikerült megfejtenünk, hogy Takács pontosan melyik cikk címére gondolhatott, de az kideríthető, hogy idén év elején több lap is beszámolt a betöltetlen praxisok helyzetéről. A 444 lapcsaládjához tartozó Qubit tudományos ismeretterjesztő portál idén februárban közölt egy cikket „Már közel 900 ezer magyarnak nincs saját háziorvosa” címmel, amely a TÁRKI kutatóintézet adataira támaszkodik. Ez azonban a Takács által nehezményezett plakátok után látott napvilágot, a MOK-kampány ugyanis február elején kezdődött, a Qubit cikke pedig február végén született - írta a lap.
Viszont ennél korábban, tavaly októberben megjelent a Választási Földrajz erről szóló elemzése a Telexen „Közel egymillió ember lakhelyén nincs háziorvos, 1,2 millióén pedig nincs házi gyermekorvos” címmel. Elképzelhető tehát, hogy Takács erre a címre gondolt. Ez a cikk az Országos Kórházi Főigazgatóság adatai alapján részletesen vizsgálta az aktuálisan betöltetlen háziorvosi praxisok számát és területi eloszlását.
Az akkori adatokból kiderült, hogy 1405 olyan magyarországi települést tartanak számon, ahol helyben nincs háziorvosi ellátás, és ezeken a településeken több mint félmillió ember él. Ők a hozzájuk legközelebbi olyan településen vehetik igénybe az ellátást, ahol van praxis és rendelő.
Továbbiak a cikkben