Alapvetően minden betegség a leghatásosabban a lehető legkorábbi stádiumában operálható vagy kezelhető gyógyszeresen. Nincs amelynek jót tenne a várakozás.
Hogyan „gyógyíttathatja” sérült jogait egy magyar beteg, ha nem látják el időben az állami egészségügyben? – erről beszélgettek a Népszava Szike podcastjének legújabb epizódjában Weidinger Kinga egészségügyi szakjogásszal és Weltner János sebész főorvossal.
Az Integrált Betegjogi Szolgálat adatai szerint az elmúlt 12 év alatt a két és félszeresére nőtt a munkatársaikhoz panasszal fordulók száma. Csaknem kétharmaduk (63 százalékuk) az egészségügyi ellátáshoz való jog miatt fordult a betegjogi képviselőkhöz.
– Az egészségügyi törvény az emberi méltósághoz való jognál említi azt, hogy egy beteget csak a legszükségesebb ideig lehet várakoztatni – idézte fel a jogi helyzetet Weidinger Kinga egészségügyi szakjogász az adásban. Ugyanakkor azt is hozzátette: nincsen egzaktan meghatározott időtartam arra, hogy mennyi ideig lehet várakoztatni egy beteget arra, hogy ellátáshoz jusson. Az egészségügyi törvény betegjogokkal foglalkozó része rögzíti azt, hogy a beteget tájékoztatni kell a várólistára helyezés okáról, a késedelem várható időtartamáról, illetve annak az esetleges következményeiről. Hogy ez mindig megtörténik-e a gyakorlatban – az a jogász tapasztalata szerint – intézményenként változik.
Weltner János ehhez hozzátette, hogy ismeretei szerint nincs olyan betegség, amelynek jót tenne a várakozás. Alapvetően minden betegség a leghatásosabban a lehető legkorábbi stádiumában operálható vagy kezelhető gyógyszeresen. Ez nem csak az daganatos betegségekre igaz, hanem minden egyébre, köztük az ízületi problémákra és az azokkal gyakran összefüggésben lévő a protézis-műtétekre is. Ha egy ízület állapota évekkel ezelőtt elkezdett romlani, az nem áll meg a várakozási idő alatt sem. A fájdalom, a munkaképtelenség sem szűnik meg. Még társadalom számára is kimutatható veszteséget okoz, ha sokat kell várni. Weltner János szerint nem az intézmények tehetnek várólisták túlzott hosszáról, hanem a költségvetési források és a kapacitások hiánya. Mint mondta: szükség lenne egy társadalmi megegyezésre „ha úgy tetszik egy szép nagy nemzeti kerekasztalra, ami meghatározza azt, hogy mi az állam kötelezettsége az egészségügyi ellátás során.”