Az intenzív ellátásra szoruló betegeket a kórház kérésére az NNGYK más intézménybe szállíttatta át.
Két ember megfertőződött és további négynek ugyan jelen van a szervezetében a multirezisztens baktérium, de őket még nem betegítette meg a kórokozó – derült ki az Uzsoki Utcai Kórház orvosigazgatójának a Népszava érdeklődésére adott válaszából. Németh Zsófia Klára hozzátette: az intenzív osztályon felvételi zárlat van, a betegeket elkülönítették és külön személyzet ápolja őket.
Az orvosigazgató közölte azt is, hogy rendelkezésükre áll hatékony antibiotikum a fertőzés kezelésére. Mint azt járványügyi szakemberektől megtudtuk, erre éppen azért van szükség, hogy a baktériumot a pácienssel érintkezők ne hurcolhassák át másik osztályra.
Barcs István mikrobiológus, járványügyi szakember a Népszavának elmondta, hogy az olyan multirezisztens baktériumok, mint az Uzsokiban most megjelent karbapenemáz termelő Klebsiella pneumoniae törzs, már csak nagyon kevés féle antibiotikumra érzékenyek, ezért csak nagyon komplikált terápiával lehet őket kezelni és jobbára abban lehet bízni, hogy az érintett beteg szervezete győzi le a fertőzést. A másik négy beteget, akinek valószínűleg csak a torokváladékából mutathatták ki, hogy bennük van ez a kórokozó, infektológus orvosnak kell figyelnie. De egyáltalán nem biztos, hogy a baktérium nálunk is elindítja a fertőzést, ami általában tüdőgyulladást jelent. Hozzátette: az intenzív osztályon nagyon esendő emberek fekszenek, így őket egy gyenge fertőzőképességű baktérium is megbetegítheti.
Az NNGYK a lappal közölte: a fővárosi kormányhivatal már korábban döntött arról, hogy az intenzív osztály helyett más egészségügyi szolgáltatót jelöljenek ki. Az NNGYK egyetértett ezzel és már biztosította az intenzív ellátásra szoruló betegek más intézménybe történő szállítását.