Miért nem vonzó az egészségügy a fiatalok körében?

Magyarországon ma több ezer egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerből. És ha az egészségügyben nehéz, akkor a szociális szférában még rosszabb. Mindannyiunk jövőjét, sőt, jelenét érinti, hogy legyen, aki ellássa, miközben hiányzik az utánpótlás. Aneszteziológus szakasszisztens szerző, Lelkes Viktória írása a wmn.hu-n.–

Magyarországon ma több ezer egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerből. A kórházi osztályok túlterheltek, a rendelőkben a vizsgálatokra hosszú a várólista, a háziorvosi körzetekben nincs, aki átvegye a stafétát a nyugdíjba vonulóktól. Miközben a betegek száma nem csökkent, a fiatalok közül egyre kevesebben választják az egészségügyi pályát. És ha az egészségügyben nehéz, akkor a szociális szférában még rosszabb. A szociális gondozók, idősgondozók, családsegítők bére még alacsonyabb, a munkakörülményeik még kevésbé támogatók, a megbecsülésük pedig sokszor a nullával egyenlő. Pedig ők ugyanúgy embereket tartanak életben és emberhez méltó állapotban, csak éppen kevesebb figyelem irányul rájuk.

A kérdés tehát égető: miért nem vonzó ma Magyarországon az egészségügy, és mit lehetne tenni, hogy azzá váljon?

Kívülről sokszor csak a számokat látjuk: hány orvos hiányzik, mennyi ápolóra lenne szükség, milyen hosszú a várólista egy-egy vizsgálatra. A fiatalok azonban mást is érzékelnek. Ők látják a fáradt nővéreket, a kiégett orvosokat, a kimerült dolgozókat.

Egy olyan pályát, ahol a túlterheltség az alapállapot, a megbecsülés pedig esetleges. Az egészségügy valaha biztonságos, köztiszteletben álló hivatásnak számított.

Ma sok fiatal inkább el sem indul rajta, vagy ha elindul, rövid időn belül külföldön keres menedéket, vagy teljesen más, könnyebb pályát választ. 

Az egészségügyi pályát választók első sokkja gyakran az anyagi realitás. Bár az orvosok bére az elmúlt években emelkedett, az ágazat nagy részében, szakdolgozóknál, asszisztenseknél, technikusoknál, még mindig messze elmarad a fizetés a felelősségtől és a munkaterheléstől. Egy fiatal gyorsan kiszámolja: ugyanazért a munkáért Ausztriában vagy Németországban háromszoros bért kap. És nemcsak több pénzt, hanem jobb körülményeket is. Nem csoda, hogy sokan nem itthon képzelik el a jövőt.

Akik maradnak, hamar megtapasztalják: egy emberre több ember munkája jut. Az osztályokon kevés a nővér, a rendelőkben kevés a szakorvos, a sürgősségin állandó a káosz. A szociális intézményekben egy gondozóra húsz vagy több idős ember is jut. Ez nem hivatás, hanem túlélés. A fizikai fáradtság mellé társul a lelki teher: szenvedés, halál, feszültség, felelősség. A kiégés lassan érkezik, ritkán látványos, és a rendszerben erről alig beszélnek. A fiatalok számára ez riasztó jövőkép.

Nem azt látják, hogy érdemes ide tartozni, hanem azt, hogy ebből menekülni kell.

A teljes információ a cikkben.