A törvény szerint a városi intézmény 200 ezer forint feletti értékű eszközeinek vagyonkezelője ezentúl az irányító vármegyei intézmény lesz.
Több, egészségügyi tárgyú változtatást tartalmaz a parlament által kedden, a kormány javaslatára elfogadott törvénycsomag. Az irányító vármegyei intézmény vezetője jogosult lesz például az irányítása alá tartozó városi intézmény kapacitásainak átcsoportosítására – akár saját, vármegyei intézménye javára is –, csökkentésére, illetve szakmai összetételének módosítására. Egyelőre nem tudni, hogy ez a gyakorlatban megoldja-e az ellátórendszer kapacitásproblémáit - írta a hvg.hu.
A szándék egyértelmű, a törvény indoklása is kimondja: “A rugalmasabb kapacitás-elosztás érdekében a módosítás előírja, hogy az irányító vármegyei intézmény az irányított városi intézmények között, illetve az irányító vármegyei intézmény javára is átcsoportosíthasson, illetve a városi intézmény szakmai összetételét módosíthassa.”
Szintén tűzoltás-jellegű intézkedésnek tűnik, hogy a törvény szerint a városi intézmény 200 ezer forint feletti értékű eszközeinek vagyonkezelője ezentúl az irányító vármegyei intézmény lesz. Az egészségügyi eszközparkban elég sok, a betegellátás szempontjából fontos nagygép tartozhat ebbe a kategóriába. Így ez azt jelenti, hogy
a megyében a városi kórházak között szabadon átvitethetik az eszközöket egyik kórházban a másikba, legyen az egy röntgen- vagy ultrahang gép, egy MRI- vagy CT-berendezés.