Takács Péter a szakápolók elvándorlásáról és a kórházigazgatók leváltásáról

Kórházat nem fogunk bezárni, osztályt se nagyon fogunk megszüntetni. A portfolió lehet, hogy egy kicsit más lesz, viszont ott van az óriási kórházi kubatúra, és nekünk reagálni kell arra, hogy elöregedett a népesség. Több krónikus belgyógyászatra, több tartós ápolási kapacitásra van szükség, ezeket az igényeket kell nekünk kielégíteni - mondta el többek között Takács Péter államititkár az Inforádió Aréna című műsorában. Az interjú leirata.

A kórházigazgató-váltásoknak mi volt az oka még decemberben? Nagyon sok embert leváltottak.

Igen, 17 volt életkor miatt. Újfajta vezető kiválasztási rendszert szeretnék a kórházak élén. Volt olyan, akit én egyébként személyesen nagyon kedvelek, 26 éve volt ugyanazon a helyen kórházigazgató, most 83 éves. Én úgy gondolom, hogy ez nem segíti azt, hogy egy fiatal vagy középkorú menedzsmentréteg kialakuljon. Egy-egy kivételtől eltekintve a kórházigazgatók, akik gyakorlatilag életük végéig lehettek az igazgatói székben, nem is voltak érdekeltek abban, hogy jó menedzsment-gondolkodású középvezetőket neveljenek ki. Persze kivétel mindig van, aki gondoskodott utánpótlásról, de azért a többség nem volt ebben érdekelt. Amikor december 13-án behívtam ezeket a kollégákat, és elmondtam nekik, hogy egy új rendszerre fogunk átállni, és az SZMSZ szerinti helyettes viszi addig a kórházat, amíg pályázat útján be nem töltjük a főigazgatói posztot, akkor volt kórházigazgató, aki azt mondta nekem, hogy „Ide figyelj, az én helyettesem az vak, süket meg hülye. Arra akarod rábízni a kórházat?” Mondtam, hogy ne haragudj, de hát a te helyettesed, te választottad ki. Miért ilyen helyettest választottál? Mondtam is miniszter úrnak, hogy ez a kolléga volt a legjobb indikátora annak, hogy jól döntöttünk. Tizenheten voltak, akik életkor miatt nem lehetnek tovább a kórházigazgatói székben, de a kórházban szakorvosként dolgozhatnak, akár még osztályvezetők is lehetnek, vagy tudományos igazgatók, vagy egyéb területre elmehetnek, de első számú vezetők nem lehetnek. Hét olyan kollégától köszöntünk el, akinek a vezetői teljesítményével elégedetlenek voltunk.

Mi az egy kórházigazgatói vezetői teljesítményben, ami elégedetlenségre ad okot, amikor azt sulykolta minden egészségügyi államtitkár, hogy nem a kórházigazgatók csinálják az adósságot elsősorban?

A kórházigazgatók, a 24 ember tekintetében a menesztés és az adósság mértéke között közvetlen ok-okozati összefüggés nem volt. A hétből volt olyan, aki abszolút nem gazdálkodott a tőle elvárható módon, nem volt keretgazdálkodás, nem volt semmilyen ellenőrzés a kórháznál, be volt dobva a gyeplő. Ez sem megengedhető, hiszen ha egy-egy intézményünk pazarlóan gazdálkodik, az más intézményektől vonja el adott esetben a forrást, és nekünk azt kell nézni, hogy egy magyar beteg az állapotának megfelelő ellátást meg tudja-e kapni egy kórházban. Az adósság nagy részéről nem a kórházigazgatók tehetnek. Egy kisebb részben lehet a menedzsmenthatásnak szerepe, de nagy részét az elmúlt időszakban az okozta, hogy a gyógyszerárak elszabadultak, gyógyszerhiány van egész Európában. Három év alatt megduplázódtak a gyógyszerkiadások a kórházaknál. Ezt persze kormányzati szinten, meg a finanszírozásban kezelni kell, de azt a félreértést szeretném eloszlatni, hogy az adósság és a kórházigazgatók menesztése között közvetlen ok-okozati összefüggés lett volna.

Az egységes kórházüzemeltetéstől mit várnak?

Mindenképpen nagyobb átláthatóságot várok. Azt, hogy a humánerőforrás-gazdálkodás megyén belül átlátható legyen és azonos szempontok szerint menjen, ne alakuljon ki bérspirál, mert az egyik kórházigazgató ráígér a másikra, és a szakdolgozó 1500-zal többért átmegy oda. Ez végül azt fogja eredményezni, hogy sehol nem lesz elég ember, kizsigerelik magukat a dolgozók, és az ellátás minősége egy idő után óhatatlanul esni fog. Azzal is szembe kell nézni, ha egységes irányítás lesz, hogy nem követte az elmúlt 30 évben az egészségügy szerkezete az orvostudomány fejlődését. Mintha nem is vettük volna észre, hogy a szakmánk döntő többségében az egynapos sebészet lett a beavatkozások 80 százaléka. Szépen végig kell gondolni, hogy hol, milyen fekvőbeteg-műtétes ellátást tartunk meg, mi az, ahol egynapos sebészet elég, ami a betegek 80 százalékát ellátja. Betegbiztonság szempontjából nagyon fontos, hogy a kiterjesztett, nagy humánerőforrás-szükségletet igénylő, nagy szaktudást igénylő, high-techet igénylő műtéteket valahogy koncentráljuk, minél kisebb a műtétszám, annál nagyobb a rizikó, annál nagyobb a szövődményráta, ez egyértelmű evidencia valamennyi OECD-országban, de ezt az elmúlt 30-40 évben a magyar egészségügyi ellátórendszer nem lépte meg. A betegbiztonság szempontja az első, és a humán erőforrás optimális kihasználása a másik, de a kettő összefügg. A fáradt és kizsigerelt dolgozó rossz döntést fog hozni. Ezek mentén a helyi érdekeket és a helyi földrajzi viszonyokat figyelembe véve, nagyon fontos, hogy a társadalmi mobilitásra figyelemmel, szükséges a kórházi struktúra áthangolása. Nagyon fontos kórházat nem fogunk bezárni, osztályt se nagyon fogunk megszüntetni. A portfolió lehet, hogy egy kicsit más lesz, viszont ott van az óriási kórházi kubatúra, és nekünk reagálni kell arra, hogy elöregedett a népesség. Több krónikus belgyógyászatra, több tartós ápolási kapacitásra van szükség, ezeket az igényeket kell nekünk kielégíteni.

További részletek a teljes cikkben