A beruházás csak az első lépcsője az állami költségvetésből megvalósuló kórházfejlesztési sorozatnak.
Elkészültek a tervei az új szülészeti és nőgyógyászati blokknak, amely a mostani helikopter-leszállóhelyen épül majd, biztosítva az összeköttetést a megyei kórház új szülészeti tömbje és gyermekosztályának épületei között - adta hírül a teol.hu.
A beruházás csak az első lépcsője az állami költségvetésből megvalósuló kórházfejlesztési sorozatnak. Ugyanis nemcsak a kórház legtöbb épületétől külön, a várost átszelő forgalmas út túloldalán álló, jelenlegi szülészet-nőgyógyászat működik korunk elvárásaihoz méltatlan épületben, hanem ugyancsak megérett a cserére a rendelőintézet is. Ezért a beruházás során mindkettő helyett új épül. Az új szülészeti-nőgyógyászati tömb, becslések szerint 5,5–6 milliárd, majd a rendelőintézet 4–4,5 milliárd forintba kerül.
Amint elkészül a korszerű orvosi- és ápolástechnológiával felszerelt, új szülészeti-nőgyógyászati blokk, a jelenlegi szülészet felszabaduló épületébe átmenetileg átköltözik a rendelőintézet. Ugyanis a következő lépcsőben ez az épület jut ugyanarra a sorsra, mint a hajdani nővérszálló: lebontják és helyére a 21. század igényeinek megfelelő, új rendelőintézet épül - írták.
Ha a terv valósággá válik és a vadonatúj rendelőintézetbe is visszaköltözhetnek a szakrendelések, a mostani szülészet épületét véglegesen átalakítva létrehoznak egy egynapos sebészeti központot.