Az éghajlatváltozás miatt emelkedő hőmérséklet következtében a kullancsok új földrajzi területeken is elterjedtek.
Ha télen megcsíp egy kifejlett kullancs, az azt jelentheti, hogy mi vagy kedvencünk nagyobb kockázatnak vagyunk kitéve a Lyme-kórral való megfertőződés szempontjából - állítják a szakértők.
Míg a legtöbb rovar télen elpusztul, a kullancsok viszonylag ellenállóak a fagyos hőmérsékletekkel szemben - és ahogy az éghajlat melegszik, egyre aktívabbak lesznek a téli hónapokban, figyelmeztetnek a szakértők.
A kártevő kis vérszívók a hideg napokon csak meghúzzák magukat, és megvárják, hogy a hőmérséklet átmenetileg emelkedjen, majd kint vannak és várják az alkalmat, hogy ránk vagy kedvencünkre akaszkodjanak.
Régebben a telek sokkal tartósabban hidegek voltak - mondta Rafal Tokarz, a Columbia Egyetem Mailman Közegészségtani Intézetének Infekciók és Immunitás Központjának epidemiológusa. „Most vannak olyan szakaszok, amikor szokatlanul meleg az időjárás, és ezek gyakrabban fordulnak elő” - mondta. Ugyanakkor a szebb téli napokon az emberek többet mennek ki kutyát sétáltatni vagy a családjukkal sétálni. „A kullancsok ott lesznek” - mondta Tokarz. „Ez hozzájárul a téli időszakban a Lyme-fertőzéses esetek számához.”
Valójában a kullancscsípések miatti sürgősségi ellátások, amelyek a nyári csúcs óta csökkentek, az Egyesült Államok egyes részein, különösen északkeleten, emelkednek a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) friss adatai szerint.
Bár a kullancscsípések várhatóan csökkennek a fagyos hőmérséklettel, az éghajlatváltozás rontja a helyzetet.
„Így nagyobb lesz a kockázata annak, hogy télen egy kifejlett kullancs ránk talál” - mondta Richard Ostfeld, a New York-i Millbrookban működő Cary Institute of Ecosystem Studies kullancsszakértője. A Lyme-kórt terjesztő kullancsok egész télen át kitarthatnak, mondta. „Amikor márciusban és áprilisban felmelegszik az idő, egy második aktivitási hullámot láthatunk” a kullancsok között, amelyek még nem találtak valakit, akit megcsíphetnek - tette hozzá.
Ez azt jelenti, hogy az embereknek egész évben aggódniuk kell a Lyme-kór miatt, amelyet a fekete lábú kullancs csípése terjeszt, mondják a szakértők.
Az éghajlatváltozás miatt felmelegedő hőmérséklet következtében a kullancsok új földrajzi területeken is elterjedtek.
Amikor beköszönt a tél, és a hőmérséklet csökken, az ősszel megjelenő kifejlett kullancsok „szép kényelmesen elhelyezkednek a falevelek alatt” - mondta Laura Goodman, a Cornell Egyetem köz- és ökoszisztéma-egészségügyi tanszékének fertőző betegségekkel foglalkozó kutatója.
„Attól függően, hogy mennyire jól szigeteltek, tökéletesen jól érezhetik ott magukat” - mondta. „Amint melegebb lesz, vagy kicsit süt a nap, újra előbújnak.”
Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy még ha az átlag hőmérséklet alacsony is, lehetnek olyan helyek, ahol melegebbnek érződik - mondta Goodman. „Az általános előrejelzésre gondolni ebben a helyzetben nem túl hasznos.”
A kullancsok sokkal rugalmasabbak, mint gondolnánk, mondta. „Betettük őket a laboratóriumban a fagyasztóba, majd kivettük őket, és még mindig életben voltak. Fagyasztani és kiszárítani kell őket ahhoz, hogy elpusztuljanak”.
A kullancsok életciklusa három szakaszból áll, és minden szakaszban csak egy „vér-étkezést” vesznek magukhoz, mondta Tokarz. Az első szakasz, a lárvaszakasz nem aggasztó, mert a kullancsok nem vették fel a Lyme-kórt okozó baktériumot, hivatalos nevén a Borrelia burgdorferit. A lárvák akkor fertőződnek meg, amikor a baktériummal fertőzött egeret csípnek meg. Amikor a nimfává válnak a következő stádiumban, a fertőzött kullancsok átadhatják a betegséget az embereknek, háziállataiknak és más állatoknak, amelyek szintén hordozhatják a baktériumot. Mire a kullancsok kifejletté válnak, már két alkalommal volt lehetőségük átvenni a Borrelia burgdorferit: fertőzött egerektől a lárvális stádiumban és fertőzött állatoktól, gyakran szarvasoktól a nimfa stádiumban.
A szakértők szerint a nimfa stádiumban lévő kullancsokat nehéz lehet felismerni, mivel körülbelül mákszem méretűek. A kifejlett egyedek jóval nagyobbak és sokkal könnyebb észrevenni őket.
Topaz kullancsvizsgálatai a New York-i Long Islanden azt mutatták, hogy a nimfák 15-20%-a hordozza a baktériumot, míg a kifejlett egyedek 60%-75%-a.
A rossz hír tehát az, hogy ha valakit télen megcsíp egy kifejlett kullancs, sokkal nagyobb az esélye, hogy megfertőződik és továbbadja a baktériumot, mint egy nimfa tavasszal és kora nyáron.
A jó hír az, hogy mivel a kifejlett kullancsok sokkal nagyobbak, könnyebben felismerhetők és eltávolíthatók, mielőtt továbbadnák a betegséget okozó baktériumokat.
Bár a legtöbb Lyme-kóros esetet tavasszal és nyáron jelentik, minden hónapban vannak jelentések, mondta.
Hogyan kerüljük el a kullancscsípéseket a hidegebb időben?
A szakértők számos intézkedést javasolnak, amelyeket az emberek megtehetnek annak érdekében, hogy elkerüljék a Lyme-kór elkapását a téli hónapokban:
Amikor hazaérkezik egy kirándulásról, vagy bárhonnan, ahol kullanccsal találkozhatott, alaposan ellenőrizze magát.
Használjon rovarriasztót.
Viseljen világosabb ruházatot, ha kirándulni megy, hogy az esetleges kullancsokat könnyen kiszúrhassa.
Ha van rá esély, hogy kullancsot szedett fel, a ruháit a mosógép előtt dobja a szárítóba, mert a száraz hő elpusztítja a kullancsot.
Ha megcsípte egy kullancs, de nem jelentkezik a jellegzetes kokárda szerű bőrkiütés, a Lyme-folt, az még nem jelenti azt, hogy nem fertőződött meg Lyme-kórral. A Lyme-tesztelés bonyolult lehet, de a CDC az antitest-tesztek kombinációját ajánlja, beleértve az ELISA-hoz hasonló immunvizsgálatot, amelyet egy immunoblot antitest-teszt, például a western blot teszt követ. [Szerk.: Magyarországon elérhető a hazai fejlesztésű DualDur teszt, amely a világon egyedülálló, klinikailag igazolt, CE-jelzéssel rendelkező laboratóriumi teszt, ami magát a kórokozót képes kimutatni az immunválasz helyett.]
Ami a háziállatokat illeti, szintén vannak olyan intézkedések, amelyeket megtehetünk a védelmük érdekében, beleértve a Lyme elleni vakcinát kutyáknak, valamint a macskák és kutyák esetében az állat nyakára kenhető folyadékokat vagy tablettákat, amelyeket be lehet adni a védelem érdekében.
Rendszeresen - egész évben - ellenőrizze háziállatait kullancsok után. „Soha nem szabad teljesen elhagyni az éberséget” - mondta Goodman.