a kislányom

... A probléma óvodás korban kezdődött. Nem vihettem oviba, mert akkor annyira sírt, hogy nem tudták a nyakamból kiszedni. Az édesanyám óvonő és Ő is ott dolgozik, + a testvére is vele volt a csoportban, de ez sem volt vígasz. Meg tudtuk oldani, hogy egyik héten az apukája, a másikon a papája vitte. Ilyenkor nem volt gond. Boldogan vált el tőlem, és boldogan ment az oviba. Viszont ha valami új helyre mentünk/úszás oktatás, angol oktatás/, akkor az első alkalommal ott is sírt, és nem akart bemenni. Majd rájött, hogy ez mind jó, és tetszett Neki, és többet nem sírt. Ha mentünk orvosi vizsgálatra, úgy, hogy előtte elmagyaráztuk, hogy nem csinálnak Vele semmit, nem fogják bántani, akkor sem akart levetkőzni a viz
sgálatokhoz. Még az ismerős gyermek orvosunkkal is ezt csinálja, aki itt lakik pár házzal alrébb. Most megy iskolába, és nagyon félek attól, hogy ott is sírni fog, és nem akar bemenni az iskolába. Kis faluban élünk, minden gyermeket ismer az osztályukból, a testvére is ott lesz, a tanító nénit is ismerjük. Hiába kérdezgetem, nem mond semmit, hogy ezt miért csinálja. Azt mondja, hogy nem fél, csak én legyek ott, de nem tudja megmagyarázni a sírások okát. Egyébként nagyon okos és értelmes kislány. Magától tanult meg írni, olvasni, számolni. A problémánkat még az is tetézi, hogy nem hajlandó elaludni egyedül. Ott kell ülni mellette, amíg elalszik. Hiába alszik ott a testvére is. Abba sem egyezik bele, hogy a testvére a saját szobájába költözzön/Ő sokkal önállób, és néha már Neki is sok a testvére ragaszkodása/. Forduljunk pszihológushoz? Az édesanyám javasolta, hogy vigyem el TSMT tornára, hogy felszabaduljon, és kinyiljon. Őn mit javasol? Kérem válaszoljon. Előre is köszönöm