derealizáció

... Elősször úgy fogalmaztam meg anyukámnak, hogy hirtelen nagyon elálmosodtam. Később azt mondtam hogy szédülés, aztán pedig a szememre hivatkoztam, hogy "elment a térlátásom". Több mint 2 évig nem tudtam megfogalmazni, hogy álomérzet. Talán a legpontosabb megfogalmazás az hogy TOMPA érzés, egyszerűen olyan tompa, még a karmozgásaim is tompák. Késöbb észrevettem, hogy éjszaka ha felébredek, gyakran van ilyen érzésem. Idén mentem először pszichiáterhez, ekkor már erős agorafóbiám volt, és a hagyományos pánikbetegség is gyötört. Ő megállapította, hogy nekem derealizációm, és deperszonalizációm van. Aztán, nyilván 3 év szenvedés, és bizonytalanság után utánna néztem a neten ennek a valaminek. Hát ennyi butaságot én még nem olvastam, bocsánat a szóért, nem lenézni akarom azokat akiknek ez a bajuk, de rám a nagy része nem volt jellemző. Mi a helyzet azzal, hogy nekem max 10 percig tart. (És ez az álomérzet, most nem a pánikról van szó.) Én ilyenkor úgy érzem hogy "már elvesztettem az eszméletem" persze még soha. És persze semmi olyasmi nincs, hogy megnemtörtént dolgok, vagy vajon megtörtént e... És az idő sem rövidül, a tárgyak is ugyanakkorák, csak egyszerűen, mintha aludnék. Kivizsgáltak már minden ellen, és mind negatív. Szóval ez biztosan pszichoszomatikus.
Főleg az a kérdésem, hogy egyáltalán mi ez, van még valaki akinek ilyen formában jelentkezik?
Az elmúlt félévben amúgy leküzdöttem a pánikot, és már nem igazán jelentkezik ez a fura álomérzet sem, de gyakran jönnek ezek a kényszeres gondolatok. Volt mikor bebeszéltem magamnak, hogy alkalmi epilepsziás vagyok, meg ilyenek. Ezeket nem is mertem elmondani a pszichiáteremnek, mer hülyének nézne, de hát mit csinálhatok? egyszerűen ebben is hiszek sajnos.


VÁLASZ


A pszichiátriai betegségekre vonatkozóan különösen lényeges, hogy a beteg vizsgálata nélkül nem lehet nyilatkozni. Ugyanis a pszichiátriai eltérések semmiféle eszközös, műszeres vizsgálattal nem mutathatók ki, a diagnózis a személyes kapcsolaton alapszik. Az írottak alapján majdnem biztos vagyok abban, hogy epilepsziáról szó sem lehet. A kezelést illetően sem tudok a leírtak alapján még csak megközelítő tanácsot sem adni, nem is merném venni magamnak a bátorságot. Ha nem bízik a pszichiáterben, akkor máshoz kell fordulnia.