... Szteroidot nem szedtem mert nem bizonyított hogy valóban használ valamint az egyéb állandó gyógyszereimmel együtt szedni is féltem.
A szemem nem záródott, szám félre húzódott, a homlokom csak picit ráncolódott Állapotom azóta sokat javult, jelenleg a szemem záródik 1 mm-es réssel, a pislogás lustább és a felső ajkam nem úgy mozdul mint a másik oldalon, egyébként rendbe jött. - , most azonban stagnál.
Kérdésem hogy mikor jön teljesen helyre, mennyi idő még és hogy hogyan lehet védekezni a betegség ellen illetve megelőzni ezt a betegséget.
Köszönöm szépen válaszát
VÁLASZ
Tisztelt Levélíró!
A Bell féle perifériás arcidegbénulás oka ismeretlen. Ez annyit jelent, hogy oki kezelése nincs, a gyakorlatban alkalmazott kezelési módokat alkalmazzák -. mint az Ön esetében is. A legtöbb esetben erre a kezelésre javul, majd maradványtünet visszahagyása nélkül elmúlik.
Szteroidot szoktak adni azért, mert vélelmezik, hogy az arcidegnek a csontcsatornában való lefutásának valamelyik szakaszán gyulladás állhat fent és az ideghüvely megvastagodását kívánják csökkenteni a szteroiddal. Amitől egyébként nem kell félni, csak hozzá nem értő kezekben lehet veszélyes, főleg, ha hosszan alkalmazzák.
Tehát az elmondottak okán nem tudok semmiféle hathatós megelőzést javasolni.
dr Gerencsér Emőke
További kérdések-válaszok és cikkek a témában az alábbi kulcsszóra kattintva olvashatók