Tisztelt Neurológus!
Már 11 éve kezelnek SM-el, és tavaly az SM amb.-án azt mondták, hogy nem ez a betegségem, de minden gyógyszert meghagytak. Akkor készítettek MR felvételt is,amely a koponyában 5 egyenként másfél mm-es gócot mutatott ki. A VEP vizsgálat már korábban kimutatta a látóideggyulladást, de tavaly két hónappal az infúziós kezelés után már nem, mindössze csak axon károsodást. A kezdetekben kétszer lumbáltak, de akkor még az MR nem mutatott gócot.
Tudom, nagyon kevés amit most itt leírtam,de azt szeretném kérdezni, hogy más betegségnek is lehet ugyanazon tünetcsoportja, mint az SM-nek? Mit tegyek, ha tényleg nem az a betegségem, hiszen újabb kivizsgálást nem kértek a klinikán?
Kedves Kérdező!
A sclerosis multiplex diagnózisa a klinikai tüneteket alapul, azok megerősítésére végzünk paraklinikai vizsgálatokat( koponya, gerinc MRI, liquor immunológiai vizsgálat, VEP vizsgálat). Leveléből azt gyanítom , hogy volt egy látóideg gyulladása, mely után ismételt esemény nem következett be. Amennyiben látóideg gyulladás után a beteg koponya MRI vizsgálata demyelinisatios gócokat mutat azt mondjuk, hogy SM kialakulásának szempontjából magas rizikó csoportba tartozik, de még nem SM beteg. A diagnózis felállításához szükséges, hogy újabb rosszabbodása legyen a betegnek, lehetőleg más központi idegrendszeri érinetettésgre utaló panaszokkal, tünetekkel. Amennyiben újabb rosszabbodás nem jelentkezik , de az ismételt MRI vizsgálat új gócokat igazol a diagnózis klinikai tünetek nélkül is felállítható. Látóideg gyulladást, koponya MRI-n demyelinisatios gócokat számos betegség okozhat, azok kivizsgálásában az Önt gondozó neurológus Kolléga segíthet. Kérem tegye fel neki is kérdéseit, biztosan fog segíteni.
üdvözlettel: dr.Kovács Zita