P3-as citológia után magánorvoshoz mentem. Az orvos rábeszélt az újabb citóra, mely eredménye: P2. Utólag hallottam, hogy 3 hónapon belül nem célszerű e vizsgálatot elvégezni, mert valótlan eredményt kaphatunk az által, hogy az első vizsgálat során sejteket sodornak le és ezeknek újra
kell előbb épülni (igaz?). Persze örültem az új eredménynek, de a hallottak alapján és a továbbra is fennálló problémám miatt kétségeim vannak. A problémám a következő: 3 alkalommal a két menstruáció közötti időszakban nyálkás rózsaszínes folyásom volt (közti vérzés?). Erre az orvosom Klion-D hüvelytablettát írt fel. Ez úgy tudom gombára van, de nekem határozottan azt mondta nincs gombám. Persze azóta se múlt el problémám, már szúrkál a hasam, azt hiszem negyedszerre is átesek a pecsételésen. Tapintásra mindent rendbe talált, enyhe méhszájzáródási hibáról beszélt, mely hüvelyi szülés eredménye, de azt mondta ez nem vészes. Fél év múlva kontroll.Mit tegyek kivárjam ezt az időt vagy menjek vissza, mert ez megától nem fog rendeződni. Köszönettel!