Az adminisztrációtól a mintavételig mindenben segítenének

Közzétéve: 2020. 11. 13. 10:59 -

• 1 perc olvasás

Csaknem félezren jelentkeztek már a SZTE hallgatói közül a koronavírus elleni védekezés önkéntes segítői feladataira.

Az Országos Mentőszolgálat tesztelésének megsegítésére már 211 egészségtudományi képzésben résztvevő hallgató jelentkezett, a konténeres szűrőállomások munkálataiban 6-an jelezték részvételi szándékukat. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ klinikáinak közvetlen COVID-ellátási feladataiban 129-en szeretnének közreműködni, valamint a nem egészségügyi karon tanuló hallgatók közül eddig 124-en jelezték, hogy az adminisztrációs és szállítási feladatokban részt vállalnának - tudatta az egyetem közleményben.

Prof. Dr. Lázár György, a SZTE Általános Orvostudományi Karának dékánja elmondta, hogy a hallgatókat egyelőre 2 hetes időintervallumra veszik igénybe az Országos Mentőszolgálat munkatársai, az eddigi visszajelzések pedig kiválóak. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a hallgatók egészségének megőrzése, így speciális képzésen is részt vesznek az önkéntesek. A feladatok ellátáshoz szükséges védőfelszerelést a mentőszolgálat biztosítja számukra, valamint ha nem lakóhelyükön történik a feladat ellátása, akkor szállást és napi háromszori étkezést is kapnak.

A Szegedi Tudományegyetem vezetése kiemelten fontosnak tartja a sikeres járványügyi védekezést, amelyhez nélkülözhetetlen a hallgatók önkéntes feladatvállalása. Az önkéntes munka ideje igazolt távollétnek számít, valamint az egyetem a diákok részére biztosítja az elmaradt képzések pótlásának lehetőségét is.

Továbbra is kérik a hallgatókat, hogy folyamatosan jelentkezzenek az önkéntes segítői feladatokra. A jelentkezéssel kapcsolatos bővebb információ itt található

Kövess minket!

Szegedi Tudományegyetem - SZTE - Klinikai Tömb
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek