Két megállapodás is létrejött: egy általános, valamint egy kifejezetten a laboratórium biztonságát és védelmét szem előtt tartó.
Egyebek mellett helyben működő Nemzeti Virológiai Laboratórium (VNL) biztonságát és védelmét szolgáló együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, hogy csütörtökön két megállapodás is létrejött az intézmény és az igazgatóság között: egy általános, valamint egy kifejezetten a laboratórium biztonságát és védelmét szem előtt tartó.
Közölték: bár a katasztrófavédelem hosszú évek óta tart gyakorlatokat és előadásokat a PTE-n, mostantól egy mélyebb együttműködés jön létre.
A PTE és a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság a jövőben közös pályázatokat nyújt be együtt megvalósítandó projektekre, valamint tudományos konferenciákat, képzéseket és gyakorlatokat szervez, továbbá a PTE szakemberei mostantól pszichológiai tréningeket, egészségügyi felkészítéseket is tartanak a katasztrófavédelem munkatársai számára.
A katasztrófavédelem pedig olyan terepgyakorlatokat szervez, amelyek során az egyetem hallgatói megismerhetik a katasztrófákra és egyéb haváriákra való megfelelő felkészülést, illetve azt, hogyan lehet ezeket a katasztrófahelyzeteket minél hatékonyabban kivédeni, elhárítani.
Ezen felül lehetőséget biztosítanak a PTE hallgatói számára, hogy szakmai gyakorlatot végezzenek az igazgatóságnál, a tudományos értekezések és szakdolgozatok elkészítéséhez a katasztrófavédelem szakemberei segítséget nyújtanak, statisztikai adatokat biztosítanak.
A másik megállapodás a VNL biztonságos működésére és védelmére fókuszál, így a két intézmény a jövőben közös gyakorlatokat és oktatást végez, míg a katasztrófavédelmi szakemberek előadásokat tartanak és közreműködnek gyakorlatok lebonyolításában, az azokkal kapcsolatos felkészítési tevékenységekben.
A katasztrófavédelem mindezekkel együtt lehetőséget biztosít a virológiai laboratórium hallgatóinak, hogy szakmai gyakorlatot végezzenek az igazgatóságnál, továbbá a VNL felkérése alapján a katasztrófavédelem külső konzulensként munkatársakat jelöl ki tudományos értekezések elkészítéséhez, valamint speciális katasztrófavédelmi ismereteket igénylő szakterületek oktatásához szakembereket delegál - sorolták a PTE közleményében.