A megyei önkormányzat ragaszkodik a többségi tulajdonrészhez.
A beruházás szakmai projektjének kidolgozásában azok a szakorvosok segédkeztek, akik több évtizedes tapasztalataikat felhasználva pontosan tudták mely területen szükséges megújúlnia az intézménynek, hogy a megfelelő műszerek segítségével a gyógyító munka hatákonysága minden tekintetben megfeleljen a mai elvárásoknak. E szerint a tervekben új rehabilitációs centrum szerepel, ahol az eddiginél jóval többféle mozgásszervi beteg gyógyítására illetve tartós rehabilitációjára kerülhet majd sor. Szélesedik a lehetőség a műtéteket követő utógondozásra is: például a cukorbetegek alsó végtagi keringési zavarainak, a vérzékenységben szenvedő páciensek ízületi bevérzésének terápiája.
A beruházó cég illetékese szerint a gyógyfürdőkórház teljes rekonstrukciója bizonnyal alaposan felkavarja a Harkányban évtizedek óta tapasztalt állóvizet, hiszen nem csak a leromlott állapotú intézmény külleme változik meg, hanem átalakul a szakmai feladatok eddigi struktúrája is. A tervezett rugalmas változtatások pedig lehetővé teszik a betegszám növekedését, és a hatékonyabb rehabilitációt is.
A gyógyfürdő kórházzal kapcsolatban a múlt év végén olyan pénzügyi tervek is voltak, hogy a megyében az első sikeresen értékesíthető egészségügyi létesítmény lehet, ha a szükséges feltételeket a többségi tulajdonos megyei önkormányzat képes lesz megteremteni. A közgyűlés elnöke, Kékes Ferenc bár reális elképzelésnek tartotta a kórház részvénytársasággá való átalakítását, ám a részvények értékesítését csakis szakmai befektetők számára tartotta elképzelhetőnek. Hangsúlyozta azonban: a megyei önkormányzat továbbra is ragaszkodik többségi tulajdonrészéhez.
A decemberben kezdődő átépítés várhatóan 2007 –ben fejeződik be.