Több mint 21 ezer meghívottból mindössze 1300 nő vett részt tavaly méhnyakrák-szűrésen Vas megyében.
Markusovszky Kórház |
Október végéig a Vas megyében a méhnyakrák-szűrésre meghívott nők 8,6 százaléka vett részt a vizsgálaton - tudtuk meg dr. Kozáry Judittól, az ÁNTSZ Vas Megyei Intézetének megyei tisztifőorvosától. Október óta hatalmas kampány jelzi egész Magyarországon, miért és mennyire fontos rendszeresen igénybe venni a szűrővizsgálatokat: ezúttal Vas megyében hívta fel a figyelmet Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott az emlő-, vastagbél- és méhnyakrák-szűrés jelentőségére. A tájékoztatón az országos Liliom-programot népszerűsítették: „Nyerje meg az egészségét!" – ezzel a címszóval és egy nyereményautóval(!) próbálják októbertől decemberig névre szóló behívóval vizsgálatra csalogatni a 25-65 év közötti nőket. Talán így sikerül szervezett keretekben, ellenőrizhető formában tartani a szűrésen megjelenő pácienseket – fejezte ki reményét Kökény Mihály. A kormánymegbízott szerint a cél a megbetegedések számának csökkentése, a szűrési részvételi arány növelése - ennek érdekében hatékonyabb kommunikációra, komplex programokra, kampányokra van szükség.
Az egyébként térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatás Vas megyében 76 ezer nőt érintene – az Együtt Egymásért Eséllyel az Életért Egyesület felmérései szerint azonban az érintettek félnek a vizsgálattól és az eredménytől, vagy egyszerűen nincs idejük elmenni a nőgyógyászhoz. Ilyen és hasonló indokok mellett feltűnő még egy magyarázat: az asszonyoknak az utazásra sincs pénzük. De - ahogy Dr. Horváth Boldizsár, a Markusovszky Kórház nőgyógyászati osztályának főorvosa ismételten hangsúlyozta – az időben felfedezett betegség gyógyítható. Szerinte egyébként az elkeserítő részvételi arány az ellátási rendszer kudarca is.
A kampány során Vas megyében - a névre szóló behívóban szereplő lehetőség mellett - a méhnyak-szűrésre a meghirdetett nyílt szűrőnapokon, valamint a megyei kórház nőgyógyászati osztályán (hétfő-szerda:13-14 óra) és az onkológiai gondozóban (keddenként 13:00-14:30) is van lehetőség.