Semmelweises orvosnővel bővült a daganatsebészek köre

2022 novemberében a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának három orvosa szerzett ráépített szakvizsgát nőgyógyászati daganatsebészetből, köztük dr. Szatmári Erzsébet, a Baross utcai klinika orvosa, aki két friss szakvizsgás kollégájával, dr. Nyíri Sándorral és dr. Tóth Richárddal együtt régóta a nőgyógyászat ezen – orvosok körében – kevéssé népszerű területén dolgozik. A szakembert pályaválasztásról, sztereotípiákról, jövőbeli tervekről kérdezte az egyetemi portál.

Mi vonzotta erre a nehéz területre?

Eredetileg az általános sebészet érdekelt, de amikor egyetemista voltam, még nagyon kevés nő mozgott ezen a pályán. Ezzel együtt sokáig bejártam a Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinikájára, mert nagyon szerettem az ottani légkört és imádtam a műtőben lenni. Tapasztalt sebész barátaim azonban azt javasolták, hogy ne legyek sebész, mert rendkívül megterhelő és nagyon kompetitív szakma, nőként helytállni a többnyire erős karakterű, nagy teherbírású sebészek között nem lesz se könnyű, se örömteli. Azt az ötletet adták, hogy próbáljam meg a nőgyógyászatot, ami bár igazi műtétes szakma, kevésbé megterhelő, és a női orvos is egyre több ezen a területen.

Így tudományos diákköri munkába fogtam a Baross utcai nőgyógyászati klinikán és nőgyógyászati onkológiai témában kezdtem el kisebb vizsgálatokat végezni. Aztán egyre jobban beszippantott ez a világ és végül tényleg nőgyógyásznak jelentkeztem. A nőgyógyászati daganatok sebészeti ellátása mostanra odáig fejlődött, hogy a méh- és petefészek műtétein túl, gyakran kiterjesztett hasi operációt kell végezni. E beavatkozások pedig nagyobb sebészeti jártasságot igényelnek, mint amivel egy általános szülész-nőgyógyász rendelkezik. Emiatt volt kívánatos a ráépített szakképzés megteremtése, amit 10 éve lehet megszerezni Magyarországon. Mivel hallgatókorom óta megszakítás nélkül daganatos nőbetegekkel foglalkozom és nincs semmi más, amit szívesebben csinálnék, nem volt kérdés, hogy ezt a szakvizsgát letegyem-e.

Milyen lehetőségei vannak ma Magyarországon annak, aki ezen a területen szeretne képzettséget szerezni?

Azt hiszem, az első és legfontosabb kérdés, hogy valaki mennyire vonzódik ehhez a szakmához. Mert ezen az úton csak az tud végig menni, aki eltántoríthatatlan. Ez a hivatás testileg, lelkileg és mentálisan is nagy igénybevétellel jár. És csak egy jól működő csapatban lehet örömmel és eredményesen művelni.

A magyar népességben előforduló nőgyógyászati daganatok sebészi ellátása 3-4 valódi centrum meglétét kívánja meg. Ezért a magyar nőgyógyász daganatsebészek köre sem népes, viszont annál nyitottabb és támogatóbb közösség. Én mindig úgy éreztem, hogy az érdeklődésemet szívesen fogadták és minél többet voltam jelen, annál szervesebb része lettem a csapatnak.

Magyarországon is világhírű orvosoktól tanulhat az, aki erre a pályára lép. Nem ismerek még egy olyan professzort, aki szívesebben osztaná meg tudását, mint dr. Ungár László, és az ő legjobb tanítványai – a jelenleg működő daganatsebészeti központok vezetői –, szintén ilyenek.

Emellett nemzetközi tapasztalatszerzésre is bőven adódik lehetőség. Az Európai Nőgyógyász Onkológus Társaság (ESGO) például minden tagja számára könnyen elérhetővé teszi a szakmai tudást kongresszusok, tanulmányutak, online kurzusok és oktatóanyagok segítségével. A fiatal, képzés alatt álló orvosok fejlődését kiemelten támogatják. A tagok közül sokan nagyon aktív szakmai és tudományos életet élnek, könnyen találhat példaképet magának az ember.

Mit gondol, nőként más kapcsolatba kerül betegeivel, mint férfi társai? Lehet-e ez előny az orvos-beteg kommunikációban vagy a bizalmi viszonyban?

A diplomatikus válasz az lenne, hogy csak az számít, jó orvos-e valaki, és teljesen mindegy, hogy férfi, vagy nő az illető, akihez a beteg kerül. De ezt nem állíthatom, mert nem igaz. A betegeink gondozása hosszú évekig tart, és változó, hogy mikor mire van igény, de általában nem csak egy beszélgetésre vagy egy műtétre korlátozódik. Sokszor előfordul, hogy intim kérdésekkel külön megkeresnek engem. Néha tapasztalom azt is, hogy a betegek nem mernek hangot adni bizonytalanságuknak férfi kollégáim előtt, de megnyugodnak, ha előttem kiadhatják magukból. Néhányan komfortosabban érzik magukat, ha én végzem a fizikális vizsgálatot. Máskor meg azt látom, hogy a férfiak fellépése, vagy épp egy kis férfias humor jól át tudja lendíteni a döcögős helyzeteket.

Hogyan reagálnak a betegek, amikor megtudják, hogy egy ilyen fiatal, törékeny nő fogja operálni a rosszindulatú daganatukat?

Ritkán ugyan, de még előfordul, hogy az új beteg kissé meghökkenve bevallja: nem gondolta volna, hogy egy nő fogja megoperálni. De ezen én nem bántódok meg. Hiszen a klasszikus sebész képe mindannyiunk fejében jellemzően egy férfi alakjában jelenik meg. Amint azonban a lényeges szakmai kérdések előtérbe kerülnek, azt hiszem, megkapom ugyanazt a bizalmat, amit a férfi kollégáim. De többször előfordult az is, hogy – különböző okok miatt – csak és kizárólag nőorvost fogadott el a beteg.

A törékenység kérdése is becsapós. Nem feltétlen a nagydarab, testes orvosok bírják jól a maratoni műtéteket! Másrészt törekedni kell arra, hogy jó technikával operáljon az ember, ne pedig erőből.

Jelent-e előnyt vagy hátrányt ma egy sebészeti szakterületen nőnek lenni?

A saját kollektívámban sosem találkoztam a női mivoltom miatt pozitív, vagy negatív diszkriminációval. Szerencsés vagyok, mert a kezdetektől fogva megkaptam a támogatást mind az intézetvezető professzoraimtól, mind a közvetlen feletteseimtől. Úgy érzem, egyenértékű félként kezelnek. És általánosságban is az a benyomásom, hogy mára minden manuális szakmában természetessé vált az orvosnők jelenléte, nemzetközi szinten pedig számos, kiemelkedő teljesítményt nyújtó, nagyon elismert sebésznőt ismerek.

Szerintem optimális, hogy a mi csapatunk vegyes, mert mindenkinek más az erőssége, de a lényeg mégis az összhatás, amit ennek az egységnek a működése eredményez. Ha egyedüli nő lennék a csapatban, azt valószínűleg rosszul élném meg. Egy nő egy másik nővel másképp beszéli meg a dolgokat és erre bizony időnként szükség van. Mint ahogy bizonyos témákban a férfiak között is nagyobb az egyetértés, szóval jobban megértik egymás nyűgét. Szerencsére több orvosnőről is tudok, aki ezt a pályát választotta és a szakképzést megkezdte. A nemek egyensúlyát biztosítva látom. További kérdések és válaszok a teljes interjúban

(Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem)