24 órás háziorvosi ügyeleti ellátást szervezett egy pécsi alapítvány a hajléktalanok és szegények számára.
- Március óta szervezzük ezt a fajta ellátást, eddig 18 olyan háziorvossal van szerződésünk, akik önként vállalták: baj esetén éjszaka is kimennek a betegség miatt bajba került fedél nélkülihez - fogalmazott érdeklődésünkre Lőcsei Attila, a Támasz Alapítvány egyik vezetője. Hangsúlyozta: tévedés azt hinni, hogy az alapítvány csak a hajléktalan betegek sorsát igyekszik megkönnyíteni, az ellátottak között ugyanis sok olyan egyedülálló, idős, a társadalom szegény rétegéhez tartozó ember is van, aki nem az utcán él ugyan, de kezelése nem megoldott, a szükséges gyógyszereket nem tudja kiváltani. Ezért volt szükség arra, hogy Pécsett olyan komplex egészségügyi ellátórendszert hozzunk létre, amelyik nekik is segítséget nyújt.
Az alapítvány gondozóházat és lábadozót is működtel, hogy a szükséges kórházi ellátás után - mondjuk egy súlyos operációt, vagy kemoterápiás kezelést követően - a legyengült állapotban lévők ne kerüljenek az utcára. A most létrehozott háziorvosi szolgálatot szociális munkások is segítik, akik napközben feltérképezik a lehetséges helyeket, ahova éjszakára behúzódnak a fedél nélküliek. Az így felfedezett helyszíneket aztán az este beköszöntével rendre végigjárják, s ha olyan hajléktalanra bukkannak, akinek állapota orvosi ellátást igényel, értesítik az ügyeletes doktort.