Védekezés a baktériumok ellen

Az a csoda, hogy a bőrünkön, nyálkahártyáinkon és a testüregeinkben, szerveinkben ( orr-garat, száj, gyomor-bél traktus) élő sokmilliárdnyi kórokozó baktérium csak ritkán okoz betegséget. A kórokozó baktériumok és a szervezet között egyensúlyi állapot alakult ki.

A betegségeket okozó baktériumok elleni védekezés két úton történhet a higiénés szabályok betartásán kívül, aminek a fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Az egyik lehetőség a védőoltások alkalmazása. Ennek lényege, hogy vagy legyengített, de élő baktériumokkal vagy elölt baktériumokkal, illetőleg az általuk termelt és hatástalanított mérgekkel (toxinokkal ) késztetjük a szervezetet ellenanyag vagy ellenméreg ( antitoxin ) képzésére. Érdemes megjegyezni, hogy a vérsavó baktériumölő hatását elsőként Fodor József (1843-1901) figyelte meg. Az oltást követő néhány héten belül alakul ki a védettség, amely az idő múlásával fokozatosan csökken és meg is szűnhet, de fertőzés esetén az ellenanyag-termelés azonnal megindul.

A másik lehetőség a fertőzés bekövetkezése után a baktériumok elpusztítása valamilyen anyaggal. Ezeket az anyagokat, gyógyszereket kemoterápiás szereknek vagy antibiotikumoknak nevezzük. A kemoterápiás szerek vegyi úton előállított kémiai vegyületek. Közöttük az első a Paul Ehrlich (1854-1915) és Sahachiro Hata (1873-1938) által 1910-ben felfedezett arzénvegyület, a Salvarzan volt, a vérbaj (szifilisz) első hatásos gyógyszere. Ezt követte Gerhard Domagk (1895-1964) aki a szulfonamidok baktériumölő hatását fedezte fel 1932-ben (Prontosil), de megfigyeléseit csak 1935-ben hozta nyilvánosságra. Emberen első alkalommal akkor alkalmazta, amikor leánya egy sérülést követő fertőzés miatt életveszélyes állapotba került és a gyógyszer hatására meggyógyult.

A kemoterápiás szereket az antibiotikumok követték, ezeket az anyagokat különféle mikroszkopikus gombák termelik. Az történt, hogy a skót Alexander Fleming (1881-1955) egy táptalajt, amelyen gennykeltő baktériumokat tenyésztett, nyitott ablaka előtt fedetlenül felejtett. Pár nap múlva vette észre, hogy a táptalajon egy gomba-fajta, a Penicillium notatum kezdett szaporodni és körülötte elpusztultak a baktériumok. Ebből arra következtetett, hogy a gomba a baktériumok számára mérgező anyagot termel. Az anyagot, amely az első antibiotikum volt, nevezte el Penicillinnek. Nagy mennyiségű előállítása csak a II. világháború alatt valósult meg (Ernst Boris Chain /1906-1979/ és Howard Walter Flory /1898-1968/). Azóta számos antibiotikumot fedeztek fel és állítottak elő, melyek csak néhány ( szűk spektrumú ) vagy számos ( széles spektrumú ) baktérium-fajta elpusztítására képesek.

Meglepő, hogy a bakteriológia történetének három, talán legjelentősebb felfedezése (Pasteur ottfelejtett baromfikolerája, Koch asztalon maradt félig főtt burgonyája és Fleming fedetlen táptalaja) a kutatókra jellemző trehányság eredménye volt. Zsenialitásukat jelzi, hogy ezek a tudósok a mindennapi jelenség észlelésén nem léptek túl, hanem keresték rá a magyarázatot.

A baktériumok alkalmazkodóképessége rendkívüli. Ennek eredménye, hogy bizonyos idő után a baktériumok az antibiotikumokkal szemben ellenállóvá, rezisztenssé válnak. Ezért  szükséges, hogy a baktériumok antibiotikum iránti érzékenységét vizsgálják és célzott, az adott baktériumra hatásos antibiotikus kezelést folytassanak. A versenyfutás a kutatók és a baktériumok között változatlan, a baktériumok "megtanulják" lebontani vagy hatástalanítani az antibiotikumot, míg a kutatók keresik az újabb hatásos antibiotikumokat.

Fontos tudni, hogy az antibiotikumok csak baktériumokra hatnak, a vírusokra hatástalanok, ezért vírus okozta betegségek esetén (hűléses betegségek, influenza) alkalmazásuk nem csak felesleges, hanem káros, veszélyes. Ez abban nyilvánul meg, hogy a szervezetünkben ( bőrünkön, testüregeinkben, nyálkahártyáinkon ) élő sokmillió kórokozó és ártalmatlan baktériumok és gombák közötti egyensúly felborul és az adott antibiotikumra érzéketlen, kórokozó baktériumok vagy gombák elszaporodva, súlyos betegségeket okoznak.

A felelőtlenül, nem kellően indokolt, rosszul megválasztott és nem a szükséges mennyiségben és ideig alkalmazott antibiotikus kezelés több veszéllyel jár, mint amennyi hasznot várhatunk tőle!