A Kúria döntött: homályban maradnak az operatív törzs jegyzőkönyvei Lapszemle MA 07:43 A Kúria úgy ítélt, kitart a járvány idején hozott döntések hátterét adó jegyzőkönyvek nyilvánosságtól való elzárása mellett.
A kórház főigazgatója közgazdász, de a vezetésben ez nem okoz gondot Lapszemle MA 06:06 Négy évben gondolkodik, fejtette ki, ezalatt szándéka, hogy a kórház egy stabil, a környezetbe beilleszkedő, jó megítélésű intézmény legyen.
Újabb pengeváltás Kulja András és Kásler Miklós között Lapszemle MA 06:05 Folytatódik az orvosból lett politikusok összecsapása, a volt egészségügyi miniszter és Kulja András is reagáltak egymás bejegyzéseire.
Erős lesz a parlagfűszezon, már jelentkezhetnek a tünetek Lapszemle MA 06:04 A parlagfűre érzékenyek már tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.
Forradalmi áttörés az Alzheimer-kór korai felismerésében Aktuális A Közép-Kelet Európában elsőként Magyarországon elérhető, véralapú teszt akár 15 évvel korábban jelezheti a betegség kialakulásának kockázatát.
Donorvizsgáló orvost vagy mentőtisztet keresünk Állásajánlat Soproni csapata támogatására keresi legújabb munkatársát donorvizsgáló pozícióba a Plazma Pont.
Rezidenseket keres a Békés Vármegyei Központi Kórház Álláslehetőség Ha Ön szívesen építené karrierjét a vidék negyedik legnagyobb kórházában, akkor várjuk Békés vármegyébe.
Börtönbe kerülhet, ha ezeket a gyógyszereket magával viszi a nyaralására Lapszemle MA 06:03 Görögország, Spanyolország, Olaszország és Portugália figyelmeztet: gyakori tabletták miatt akár börtönbüntetést kaphatunk, ha magunkal visszük a nyaralásra.
A szorongás és a depresszió növelheti a mélyvénás trombózis kockázatát Lapszemle MA 06:02 Nem pusztán azt vizsgálják, milyen mértékű szorongás vagy depresszió növeli meg a trombózis kockázatát, hanem azt is, hogyan függnek össze ezek.
Nem javasolják egy új gyógyszer forgalmazását Európában Lapszemle MA 06:01 Piros jelzést kapott az Alzheimer-kór elleni szer, feltüntetett mellékhatásai - amelyek között az agyvérzést is felsorolják - meghaladják az esetleges előnyeit.
Két kutató nyert a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program pályázatán Lapszemle MA 06:00 Olyan projektek kapjanak támogatást, amelyek eredményei jelentős tudományos újdonságot jelentenek.
Európára váratlanul lecsaphat az új trópusi betegség Lapszemle MA 06:00 Az európai kormányok felkészültségének hiánya és nem a megelőzésre törekvő viselkedése sajnos segíti a betegség terjedését.
Nem lehet otthonról dolgozni az OKFŐ-nél Lapszemle 2024.07.27 Otthoni munkavégzésre a továbbiakban csak „rendkívüli körülmények esetén” van lehetőség.
Várólisták, kórházi klímák és hőhullámok, mi az igazság? Lapszemle 2024.07.27 Az egészségügyért felelős államtitkár tisztázta az elmúlt hetekben a sajtóban keringő félreértéseket.
Az egyik legveszélyesebb vírusos betegség a hepatitis Lapszemle 2024.07.27 Az egészségügyi ellátórendszerre különösen az életveszélyes szövődményeinek magas kezelési költségei rónak súlyos terhet.
Halálosan megfenyegettek egy orvost oltásellenes szülők Lapszemle 2024.07.27 Az NVSZ figyelemfelhívó kampányt indít: plakátokon fogják hirdetni, hogy ötéves börtönbüntetést is kaphat, aki támadja az egészségügyi dolgozókat.
Legyőzte a rákot, most Párizsban nyerne az ausztrál evezős Lapszemle 2024.07.27 Mitchell agyából 16 éves korában távolították el egy rosszindulatú daganatot, amit sugárkezelés, kemoterápia és kétévnyi kihagyás követett.
Dübörög az online anyatej biznisz Lapszemle 2024.07.27 Kész a mesterterv: jöhet a megoldás a magyar egészségügy évtizedes bajára.
Tényleg afrikai állapotok uralkodtak nálunk? Lapszemle 2024.07.27 Egy anticiklon is okozhat gondot: a mozdulni alig akaró, tartósan napos időt hozó, magas nyomású légköri képződmény sapkaként telepedik rá a térségre.
Nem egészséges mértékkel fogyasztva sem Lapszemle 2024.07.27 Nem igaz, hogy egészséges lenne a mértékletes alkoholfogyasztás.
A Kúria döntött: homályban maradnak az operatív törzs jegyzőkönyvei MA 07:43 | hvg.hu A kórház főigazgatója közgazdász, de a vezetésben ez nem okoz gondot MA 06:06 | teol.hu Újabb pengeváltás Kulja András és Kásler Miklós között MA 06:05 | hvg.hu Erős lesz a parlagfűszezon, már jelentkezhetnek a tünetek MA 06:04 | bama.hu Börtönbe kerülhet, ha ezeket a gyógyszereket magával viszi a nyaralására MA 06:03 | origo.hu A szorongás és a depresszió növelheti a mélyvénás trombózis kockázatát MA 06:02 | qubit.hu Nem javasolják egy új gyógyszer forgalmazását Európában MA 06:01 | hazipatika.com Két kutató nyert a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program pályázatán MA 06:00 | sonline.hu
Ajánlott a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás a várandósoknak 2024.07.23 | Egészségpolitika Az egészségügyi dogozók helyett a BM nyúlta le az oltáspénzt 2024.07.25 | Lapszemle Újabb két kórházi főigazgatót nevezett ki a belügyminiszter 2024.07.24 | Egészségpolitika Az uniós egészségügyi miniszterek tanácskoznak Budapesten 2024.07.25 | Egészségpolitika Szakterületén a Semmelweis Egyetemen voltak a legmagasabbak a ponthatárok 2024.07.25 | Regionális hírek Kincses Gyula: Már az orvosok sem kapnak rendes ellátást 2024.07.25 | Lapszemle Így mérheti fel egészségére veszélyes életmódbeli kockázatait 2024.07.25 | Egészségmagazin Szamárköhögés: ebből a 7 megyéből jelentették a legtöbb beteget 2024.07.25 | Lapszemle Minden idegsebész fél attól, hogy valami félresikerül 2024.07.25 | Lapszemle Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg! 2024.07.25 | Egészségmagazin
Így segít a WHO a gázai gyerekeknek Lapszemle 2024.07.27 A háború során megzavart oltási kampányok miatt a kétévesnél kisebbek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve.
Két hete nincs klíma a budapesti János Kórházban Lapszemle 2024.07.26 A KEF két hete azt közölte, hogy a klíma javítását haladéktalanul megkezdték és ideiglenes műszaki megoldásokkal biztosítják a hűtést.
Leszakadóban van a hazai gasztroenterológia Lapszemle 2024.07.26 Minden ráfordítás többszörösen megtérül a rákos esetek számának mérséklődése, a betegekre fordítandó költségek csökkenése miatt.
Kulja András reagált Kásler Miklós műtős kijelentésére 2024.07.26 | Lapszemle Béla megelégelte az időhúzást, végrehajtót kért a kórházra 2024.07.26 | Lapszemle Nem kellene belehalniuk a munkavégzésbe a postásoknak 2024.07.26 | Lapszemle Így lehet fölismerni az allergiás reakciót 2024.07.26 | Lapszemle Magára hagyta az állam szenvedésével 2024.07.26 | Lapszemle Kásler Miklós ötven fokban is operált annak idején 2024.07.26 | Lapszemle Mázlija van a GOKVI-nak 2024.07.26 | Lapszemle 300 ezres minimálbért akar a szakszervezeti szövetség 2024.07.26 | Lapszemle Minden idegsebész fél attól, hogy valami félresikerül 2024.07.25 | Lapszemle