A felújítások után sem tisztábbak a kórházak

Közzétéve: 2006. 11. 29. 11:32 -

• 2 perc olvasás

Milliárdokat fordítottak az elmúlt években kórházi felújításokra, ám ez nem elég. Takarítani sem ártana.

Van olyan pécsi klinika, ahol az újonnan beépített fürdő (zuhanyzó) kabinjának ajtaja már leszakadt, egy másik ambulancián a milliókért felszerelt ivóvíz automatán a nemrég csillogó krómbevonatot gusztustalan vízkő borítja, a helyiség műanyagburkolatáról pedig hiányzik a védőréteg, mely megakadályozza a szennyeződés lerakódását.

Az ország fekvőbeteg intézményeire vonatkozó és mindenki számára kötelezően betartandó higiénés rendet – csak részletekben – minisztériumi rendelet szabályozza, melynek kontrollját a tisztiorvosi szolgálatok végzik.

A takarítással valóban vannak problémák – mondta érdeklődésünkre Dr. Fekete Zsuzsanna főorvos, a Baranya megyei ÁNTSZ epidemiológiai osztályának vezetője.

Szerinte mindez főként azóta jellemző, amióta a legtöbb kórház – anyagi megfontolásból – vállalkozásban takaríttat. Az ÁNTSZ általában évente egyszer igyekszik minden intézménybe, kórházi osztályra eljutni, sőt tavaly mikrobiológiai ellenőrzéseket is tartottak, ám ezek pénzügyi okból idén már elmaradtak.

- Szakembereinkkel a látottak alapján jegyzőkönyvet készítünk, és az intézeti vezetőket figyelmeztetjük az általunk kifogásolt problémákra – folytatta Fekete Zsuzsanna főorvos. - De nincs módunk minden vödör felmosó vízbe belenéznünk, és akár a fertőtlenítőszer fajtáját, vagy annak koncentrációját megvizsgálnunk.

A helyzet ugyanis az, hogy az intézménynek kell számon kérnie a hiányosságokat, mert nekik van szerződésük a takarító cégekkel. Ez azt is jelenti, hogy elvileg minden elvégzett takarítási munkát a fekvőbeteg intézmények e célból kijelölt illetékesének alá kell írnia.
A gyakorlat azonban mást mutat: sok esetben a takarító elmulasztja megvárni a kontrollt, időközben elmegy munkahelyéről, de előfordul az is, hogy a személyzetet alkalmazó és a kórházzal szerződésben álló takarító cégek nem elérhetők.

Amíg Magyarországon csak becsülni lehet az egészségügyi ellátással kapcsolatos fertőzések számát, addig az Egyesült Államokban – ahol egyébként világviszonylatban is legmagasabb szintű a higiénés kultúra – a kórházban kezelt betegek 5-10 százaléka kap valamiféle kórházi fertőzést. Ez 1,75 - 3,5 millió beteget jelent évente. Mintegy 80 ezren pedig bele is halnak a fertőzésekbe.

Az alacsonyabb higiénés kultúrájú országokban valószínűleg rosszabb a helyzet. Vélhetően nincs ez másként hazánkban sem.

Kövess minket!

higiénia - kórházhigiéné
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek