A kampány lezárult, a dilemma maradt

Közzétéve: 2008. 12. 17. 13:13 -

• 3 perc olvasás

Az orvos útjelző, mely bár mutatja a helyes irányt, maga nem megy sehová.

Weborvos Archívum

December elején lezárult az Egészségügyi Minisztérium Diaktív Programja, amely a szervezők célja szerint a 2. típusú cukorbetegek, illetve az annak kialakulását elodázni kívánók figyelmét hívta fel kampányszerűen az egészség választására. A rendhagyó felvilágosító kampányban – mellőzve az oly jól ismert papolást és ijesztgetést – arrra buzdították az érkelődőket, hogy a nagyszabású, betarthatatlan elhatározások helyett, a hétköznapi apró döntéseik során, két adódó lehetőség közül válasszák az egészséget szolgálót.

Az ajánlások egyaránt szóltak már kezelt betegeknek, akiknél az életmódváltás elengedhetetlen a cukorbetegség veszélyes szövődményeinek elkerülésére és olyan egészségeseknek, akik – tudják vagy sem – már a betegség valamelyik előállapotában érintettek. Szűk becslés szerint tehát csaknem másfél millió állampolgár érezhette megszólítva magát, látván a plakátot, tévéreklámot, újsághirdetést.


A programhoz kapcsolódó nyereményjáték meghirdetésekor az országban működő cukorbeteg egyesületek mintegy 30 ezer tagja kérte lelkesen a jelentkezési lapot, végül mindösszesen 297-en próbáltak mozgással és helyes táplálkozással súlycsökkenést elérni és vállalkoztak a program végi „megmérettetésre". Voltak, akik csak egy-két kilót adtak le – bár ehhez számtalan apró ponton átformálták az életük, - a nyereményjáték győztese, Békési Győzőné csaknem hat kilótól szabadult meg, valamint cukorbetegsége közelről fenyegető szövődményeinek rémétől is. Az erőfeszítést egy wellness hétvégén pihenheti ki családjával.


Mint azt Vojnik Mária, a tárca államtitkára a mai programzáró tájékoztatón elmondta, arra is kíváncsiak voltak, miért nem eléggé hatékonyak a témához kapcsolódó, s amúgy szép számmal futó népegészségügyi akciók, szűrőprogramok. Kiderült, illetve igazolódott, hogy bár a kockázatokról rengeteg információ jut el az érdeklődőkhöz és érintettekhez, ám olyan bőven és olyan korrekt szakmai nyelvezeten, hogy képtelenek azt feldolgozni, megérteni. S bár nem értik, - ezt a maguk hibájának gondolják - nem mernek visszakérdezni. Persze szép számmal vannak (vagyunk) olyanok is, akik értik ugyan, hogyan lehetne a civilizációs, azaz életmódfüggő betegségeket megelőzni, a kockázatot csökkenteni, de hosszú távon képtelen változtatni a szokásaikon. Jó volna, ha ehhez nem csak tanácsot, hanem személyes példát is adnának az egészségügyben dolgozók, s nem lennének olyan útjelzők, akik bár mutatják a helyes utat, de önmaguk nem mennek sehová.

Bíztató, hogy a programhoz kapcsolódva a Magyar Diabétesz Társaság meghirdette pályázatra sok ötlet és programjavaslat érkezett belgyógyászoktól, diabetológusoktól, a nyertesek anyagi támogatást is kaptak ezek megvalósításához.


- Nekibuzdulunk, aztán abbahagyjuk – mondta a programhoz kapcsolódó betegszervezetek országos szövetségének elnöke. Mégis, - emelte ki Kincses János - méltányolni kell az egy-két kilós eredményt is, hiszen a cukorbetegek nagyon kötött táplálkozási és gyógyszerezési előírásai közepette ez igencsak nagy győzelem. S miként a Diaktív belesimul a civil szervezet számtalan saját országos felvilágosító,- szűrő és egyéb programjaiba, várhatóan ez a kezdeményezés is hosszabb távra ad muníciót, mint ameddig maga a kampány tartott – bizakodott.


Olyannyira, hogy még a folytatás sincsen kizárva, mert nem csak a kezdeményező, hanem a megvalósítást finanszírozó Lilly Hungária Kft. is keresi a formát, amellyel ez a komplex egészségszemléletet népszerűsítő program hosszú távon hatással lehet a cukorbetegség terjedésének lassítására – mondta dr. Záray László, a cég kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója.

Kövess minket!

Lilly Hungária
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek