Amikor elkél a segítség

Közzétéve: 2007. 11. 30. 11:30 -

• 3 perc olvasás

Minden család életében előfordulnak olyan, rövidebb-hosszabb, akár átmenetinek tekinthető időszakok, amikor segítségre szorulna.

Weborvos Archívum

Imádom az Alzheimer kórban szenvedő édesanyámat és persze a makkegészséges lányomat is. Mégis, vannak időszakok, amikor úgy érzem, már nem bírom egyedül. A gyereket nem bízhatom az anyukámra, mint ahogy őt sem a gyerekre – panaszolja Krisztina, a 30-as éveinek elején járó könyvszerkesztő, akinek úgy hozta a sorsa, hogy egyedül kénytelen nevelni a lányát.


Péter azzal indít: lőttek a nászútnak. A közelmúltban a mama elesett a lépcsőházban. Combnyaktörés. Lassan gyógyul. Én hozom, viszem, én járok bevásárolni. Persze a feleségem is segít, de Ilyen körülmények között nem utazhatunk, mert nincs más közeli rokon, akire anyám gondozásában, felügyeletében, a neki való segítésben számíthatnánk. És a mama lelkével is törődni kell. Azt mondja, megbolondul a bezárt lakásban egyedül...


Minden család életében előfordulnak olyan, rövidebb-hosszabb, akár átmenetinek tekinthető időszakok, amikor segítségre szorulna az, aki a vállán cipeli a tereheket, nem beszélve arról, amikor valamilyen krónikus betegség vagy folyamatosan romló állapot okán volna szükség a tehermentesítésre - mondja Gábriel Anna, az A&A VIP Segítőszolgálat vezetője.

A vállalkozás - felkészülve a lehető legtöbbféle igényre, -bébiszitterek és házigondozók 20 órás képzésével, felkészítésével foglalkozik, s természetesen a kiképzett segítőket is rajtuk keresztül lehet megtalálni. A kisgyermek néhány órás felügyeletétől kezdve az idősek napközbeni magányát oldó, őket szellemileg frissen tartó csevegésen, igény szerint felolvasáson, a bevásárláson, az ebéd házhozszállításán és az öltözködéshez, tisztálkodáshoz nyújtott segédkezésen keresztül a tényleges betegápolásig – például az ágyhoz kötöttek ellátásáig, a fizikális lázcsillapításig, a gyógyszerek beadásáig, a szívbetegek állapotának folyamatos figyelemmel kíséréséig, ha kell az orvos, vagy a mentők riasztásáig tudunk megfelelő embert küldeni.


Ma Magyarországon sajnos százezrekre tehető a házi gondozásra szorulók száma, de a társadalom elöregedésével egyre többen lesznek az ide tartozók, akik jobbára kispénzű idős emberek, nem futja nekik a költséges otthoni ellátó szolgáltatásra. A fővárosban és környékén – ahol az A&A VIP Segítőszolgáltató cég is tevékenykedik – is csak néhány ezren engedhetik meg maguknak, hogy mások közreműködését megfizessék, pedig sokkal több, a rászoruló családtagot gondozó embernek lenne szüksége az időnkénti kikapcsolódásra, a lelki, a szellemi töltekezésre, vagy éppen a gondozott vágyna magányában valakinek a társaságára.

 
A cégvezető úgy véli: ideje lenne végre valahára szemléletet váltani és a segítségre szorultságot nemcsak személyes, hanem valóban családi, sőt társadalmi-, gazdaságossági ügyként is kezelni. Hiszen, ha az efféle otthoni teendők töltik ki a családtagok munka melletti idejét – ha egyáltalán a segítségre szoruló családtag, gyerek mellett képesek munkát vállalni! –, akkor garantáltan nem tudnak regenerálódni és talán holnap már ők sem győzik energiával a munkát, a gyermekek, az idős, beteg hozzátartozók gondozását. Az állam egyre inkább kivonul a szociális segítségnyújtásból. Megoldásként marad a fizetős szolgáltatás. Nem szabadna luxusnak tekinteni, ha valakik segítséget hívnak maguknak, hozzátartozójuknak, szerettüknek. Olyan szakembert vesznek igénybe, aki noha pénzért, de a dolgát értve, szívvel, lélekkel vigyáz a kicsire, a nagyra, az idősre, ha a szükség úgy hozza.

További információk:06/30-218-06-82

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek