Cisztás fibrózis: pénz kérdése az életesély

Közzétéve: 2010. 11. 19. 13:47 -

• 1 perc olvasás

Betegcentrumokkal javítani lehetne a cisztás fibrózisban szenvedő betegek esélyeit.

Weborvos Archívum

Az erőforrások koncentrálásával és kisebb számú, de jól felszerelt centrumok létrehozásával javítani lehetne a cisztás fibrózisban szenvedő betegek ellátását és életesélyeit - közölte Gönczi Ferenc, a debreceni Kenézy Kórház osztályvezető gyermekgyógyásza pénteken az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Az Európai Cisztás Fibrózis Hete rendezvénysorozat apropóján a főorvos kiemelte a program célját, jelesül a döntéshozók figyelmének felhívását az anyagcsere-betegségben szenvedők egyenlő esélyeinek biztosítására.

Gönczi Ferenc az MTI-nek a magyarországi ellátás helyzetére irányuló érdeklődésére leszögezte, hogy "ez pénz kérdése". Mint hozzátette, jelenleg nyolc vidéki és több budapesti központban folyik a betegellátás, de elég lenne körülbelül hat kiválóan felszerelt centrum és több ellátó központ.

A betegség idejében diagnosztizálva kezelhető, a nagyobb centrumokba elég lenne a mintegy hatszáz hazai betegnek évente egyszer eljárni átfogó kontrollra, míg a kisebb, lakóhelyhez közeli ellátó helyeken folyhatna napi kezelés - magyarázta. - Ezzel tehermentesítenének több kórházat, nem forgácsolódnának szét az erőforrások és a pénz, ami végső soron a betegek életének meghosszabbodását, ellátásuk javulását jelentené.

Közlése szerint Debrecenben látják el az ország betegeinek mintegy 10 százalékát a kórház két fekvőbeteg- és három járóbeteg-ellátó részlegén.

A cisztás fibrózisról részletesen

Kövess minket!

cisztás fibrózis
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek