Influenza: már kétfelől támadnak

Közzétéve: 2009. 10. 30. 12:24 -

• 1 perc olvasás

Miközben - érthető módon – az új H1N1-es vírustól tartanak az óvatosak, már itt keringenek körülöttünk a szezonális influenza kórokozói.

Weborvos Archívum

A háziorvosoktól a központi víruslaboratóriumokba érkező mintákban már több szezonális A és néhány B-tipusú influenzavírust is találtak, úgy tűnik, immár egymás mellett, egyszerre kétfelől támad a fertőzés – tudta meg a Weborvos. Mint azt Ócsai Lajos, az OTH Járványügyi Főosztályának vezető főorvosa elmondta: teljesen megszokott, hogy október végén már aktivizálódnak a szezonális kórokozók, a 43. héten a 11 újinfluenza törzshöz tartozó mellett 5 olyat is találtak, amelyek ellen a szezonális vakcina ad védettséget. S bár érthető, hogy akik félnek, leginkább az új H1N1-es törzstől tartanak, de idő kell az új vírusnak, hogy kiszorítsa a régieket. Az idei szezonban a megbetegedések 10-30 százalékáért még a régebbi vírusvariánsok lesznek a felelősek, s csak a pandémia második évében (a jövő téli szezonban) lesz feltehetően egyeduralkodó az új.

A második leggyakoribb kérdésre tehát – kérjük-e a szezonális vakcinát is – a főorvos most határozott igennel felel: a pandémiás vírus most még adaptálódik, csiszolódik, keresi azt az optimális variációját, amellyel mind több és több embert tud elérni, a régiek viszont már kialakították a stratégiájukat. Felvetésünkre válaszolva Ócsai Lajos elmondta, bár igaz, hogy a tavalyi szezonális oltás adhat némi védettséget a mostani (nem új!) vírusok ellen, de az influenza változékonyságát figyelembe véve a hatékony védelemhez a vakcináció ismétlése a megnyugtató megoldás.

Kövess minket!

influenza H1N1 - új influenza
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek