Képzett betegek

Közzétéve: 2010. 11. 19. 11:38 -

• 3 perc olvasás

Nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is a betegoktatás - a képzett beteg partner is.

Weborvos Archívum

Képzett beteg? Nem tévedés? Hiszen a beteg egyszerűen csak beteg, aki elfogadja, meghallgatja az orvos tanácsait, utasításait, nem kérdez, nem vitatkozik, teszi a dolgát, beveszi a rendelt gyógyszereket, és viseli betegsége nyűgeit, a többi nem az ő dolga, nem rá tartozik. Így volt régen. Az orvos beteg kapcsolatot évszázadokon keresztül a paternalista-atyáskodó alá- és fölérendeltség jellemezte, uralta. Ebben a kapcsolatban az orvos volt a nagy tudású, megfellebbezhetetlenül kinyilatkoztató személy, aki csak elrendelt, utasított, és a beteg mindezt fenntartás nélkül végrehajtotta. Kétség sem fér hozzá, hogy a beteg alárendelt, kiszolgáltatott szerepet játszott, esélye sem volt, hogy betegségével kapcsolatban bővebb tájékoztatáshoz jusson.

Mára a helyzet megváltozott. Hogy miben, arról Andrássy Gáborral, a Szent Ferenc Kórház orvosigazgatójával beszélgetünk.

- Sok mindenben, szinte mindenben. A betegoktatás nemcsak új kifejezésként került a köztudatba, hanem valóságos igényként, szükségszerűségként. Az egykor "okoskodó" beteg ma tájékoztatást kér, és aki az egészségügy bármely területén kapcsolatban áll a páciensekkel, annak kötelessége is ezt a tájékoztatást megadni. Tehát annak ellenére, hogy ma még nálunk betegoktató státus nem létezik, mindenki betegoktatónak számít, aki a beteg ellátásában valamilyen formában részt vesz. Az egészségügy igen sokat változott az évek folyamán. Szinte iparszerűvé vált, futószalag jellegűvé. Nem a nagyhatalmú professzor dönt egy személyben bizonyos, beteggel kapcsolatos kérdésekben, hanem csapatmunka folyik, szakosodott teamek végzik a legtöbb tevékenységet. Ezt a technika rohamos fejlődése, valamint a feladatok megszaporodása is így alakította, viszont kevés idő jut a betegre a diagnózis és terápia meghatározásán túl. Az orvos egyre kevesebb, a beteg viszont több. Magasabb kort érnek meg az emberek, és ez együtt jár a krónikus betegségek egyre nagyobb számával is. Ilyen körülmények között az orvos egyedül már nem képes megbirkózni a beteggel történő folyamatos, hosszú távú foglalkozással. És mondjuk ki, nem is mindig az orvos feladata ez. Erre ott vannak a nővérek, dietetikusok, szociális munkások és egyéb egészségügyi szakdolgozók. Bizonyos területeken "önszorgalomból" már folyik betegoktatás, mint például a krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek körében vagy a diabétesszel élőknél. A tapasztalatok ezekben az esetekben rendkívül kedvezőek.

- A betegoktatás, úgy gondolom, több az egyszerű tájékoztatásnál, inkább állandó kapcsolattartás, és vannak külföldi példák az alkalmazására, tehát nem teljesen új ötletről van szó.

- Valóban így van. A fejlett egészségüggyel rendelkező országokban működik szervezett betegoktatás. Statisztikai adatok igazolják, hogy a képzett beteg nem csupán páciense az orvosnak, hanem partnere is, aktívan részt vesz a gyógyulási folyamatban, és a jó együttműködés nagyszerű eredményekben nyilvánul meg. A képzett betegek a gyógyszeres és technikai terápiák alkalmazása mellett jobb gyógyulási esélyt és életminőséget érnek el, mint azok a betegtársaik, akik kimaradnak a betegoktatásból.

- Ezek szerint a szervezett betegoktatás jó befektetés, hatékony megtérülésére lehet számítani az egészségügyben.

- Feltétlenül. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is állásfoglalást adott ki ezzel kapcsolatban, és legalább 80 szakterületen javasolja a betegoktatás megvalósítását, jószerivel tehát az egészségügy valamennyi területén. Mivel nálunk nincs szervezett betegoktatás, úgy határoztunk néhány kollegával, hogy a jövőben szorgalmazzuk megkezdését. Ennek a gondolatnak a jegyében tartottuk meg a közelmúltban a Betegoktatók Első Országos Versenyét és Szakmai Konferenciáját, nagy érdeklődés mellett. A konferencián az orvos szakma jeles képviselői, egészségügyi szakdolgozók tartottak előadásokat, és mondták el véleményüket a témáról.

- Vajon egyszeri alkalom volt a sikeres együtt gondolkozás, vagy lesz folytatása is?

- Minden esetre valami elkezdődött, és a jelenlévők a folytatás mellett döntöttek. A rendelkezésünkre álló kedvező tapasztalatok alapján az eddigi kezdeményezéseket szeretnénk kibővíteni a kardiológia és pulmonológia területére, hogy később a többi szakágat is bekapcsolhassuk az oktatásba.

A hajlandóság tehát megvan, és ma, a bizonyítékokra alapozott orvoslás korában - mikor már nem fedi el a beteg előtt jótékony homály és "kötelező titoktartás", hogy mi is a baja, és miként működhet együtt az egészségügyi személyzettel gyorsabb gyógyulása érdekében - nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is az egészségügyben meghatározó gyakorlattá tenni a betegoktatást.

Kövess minket!

betegtájékoztatás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek