Követik a leukémiás betegek sorsát

Közzétéve: 2010. 10. 26. 12:22 -

• 3 perc olvasás

Európai kutatási együttműködésben dolgoznak a leghatékonyabb kezelések kidolgozásán.

Weborvos Archívum

Európa csaknem harminc országában igyekeznek összesíteni a krónikus myeloid leukémiás (CML) betegek laboratóriumi adatait, hogy egységesített rendszerben követhessék a betegeket, s javíthassák a kezelések hatékonyságát – hangzott el azon a bécsi sajtótájékoztatón, amelyen az egész kontinensre kiterjedő úgynevezett EUTOS CML program eddigi eredményeit ismertették. Amint dr. Michele Baccarani olasz kutatóorvos, a Bolognai Egyetem professzora fogalmazott, az EUTOS programnak köszönhetően nagyon rövid időn belül jelentős előrelépések történtek a CML kezelésében.


A leukémiának sok válfaja van, s aszerint, hogy a betegség a nyirokcsomóból vagy a csontvelőből indul ki, limfoid és mieloid leukémiát különböztetnek meg, ugyanakkor mindkettő tovább osztható krónikus és akut kórformákra. A CML a leukémia négy leggyakoribb típusának egyike, amely a csontvelő-őssejtek egyfajta rendellenessége miatt alakul ki. A probléma gyökere egy hibás génben – a Philadelphia-kromoszómán – található, amely előidézi a fehérvérsejtek számának túlzott növekedését. A CML rendszerint nagyon lassan alakul ki, s elsősorban középkorú vagy idősebb embereket érint.


A betegség kezelését és vizsgálatait ösztönző nemzetközi program 2007 őszén indult annak érdekében, hogy a betegek aktuális státuszát ellenőrző és azt nyomon követni képes standardizált monitorozási rendszer, valamint az ezen alapuló optimális kezelési protokollok kidolgozása révén Európa-szerte javulhasson a kezelések hatékonysága. Korábban elengedhetetlen volt, hogy egy beteg összes vizsgálata ugyanabban a laboratóriumban történjen, mert a különböző vizsgálómódszerek laboronként eltérő, így nehezen összevethető eredményeket adtak. Ezért volt jelentős előrelépés, hogy a nemzetközi együttműködés keretében kiterjesztették a standardizált vizsgálatok hozzáférhetőségét, így Európa szerte ma már 28 országban, 51 validált molekuláris laboratóriumban alkalmazzák a CML monitorozására használt legérzékenyebb és egységes, összehasonlítható eredményeket adó tesztelési eljárásokat.


Létrehoztak egy európai betegregisztert is, amellyel a klinikusok és kutatók számára elérhetővé és átláthatóvá váltak a leukémiás betegektől származó kiindulási, valamint a különféle kezelési eljárások hatására megfigyelhető kezelési és kimeneteli adatok. A regiszterben mára mintegy 4 ezer európai beteg adatait összesítették, s tervezik a további bővítést. A program másik kulcseleme, hogy terápia-specifikus laboratóriumi értékek követésével optimalizálni tudják a kezelésre adott választ is.


Magyarország 2009-ben csatlakozott a programhoz: az Országos Vérellátó Szolgálat mostanáig négy egyetemi centrumot validált. Amint arról dr. Vörös András, a Novartis Hungária onkológiai üzletágának vezetője a Weborvost tájékoztatta, a magyar regiszter engedélyezése jelenleg folyamatban van, az első betegek hamarosan bekerülnek a programba. Ezáltal a magyar betegek molekuláris genetikai eredményei bármely európai ország betegeiével összehasonlíthatók lesznek. Ez elősegíti a hematológusok, illetve a laboratóriumi szakemberek kommunikációját, a CML-es betegek terápiájával kapcsolatos tapasztalatcserét, akár nemzetközi szinten is.


A EUTOS az Európai Leukémia Társaságnak is kiemelt programja. Dr. Rüdiger Hehlmann, a Heidelberg Egyetem professzora, az Európai Leukémia Társaság elnöke Bécsben úgy fogalmazott: a program jelentős mértékben hozzájárul a leukémiával kapcsolatos tudásunk bővüléséhez és a betegség kezelésének menedzseléséhez. A program folytatásával a valaha tanulmányozott legnagyobb CML-es betegcsoport követésére van lehetőség. A meglévő regiszter adataiból az EUTOS munkacsoport egy új prognosztikai mutatót is kifejlesztett, amellyel könnyebb megbecsülni a kór valószínűsíthető kimenetelét.

Kövess minket!

leukémia
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek