Még nincs járvány, de figyelnek
Közzétéve: 2007. 09. 30. 10:07 -
• 3 perc olvasásKözzétéve: 2007. 09. 30. 10:07 -
• 3 perc olvasás
Kétezer háziorvos kapcsolódik be az október 1-jével induló influenza-figyelő szolgálatba.
Bár a világban és Európában sem jelezték még az influenzavírus előfordulását, a járvány jelentkezésének időbeni felismeréséhez már a szezont megelőző mentességi időszakban meg kell kezdeni az adatgyűjtést – nyilatkozta a Weborvosnak dr. Szolnoki István, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető- helyettese.

Amennyiben az elmúlt két évhez hasonlóan, vagy némi eltéréssel, ismét a már kimutatott és az oltóanyagban is megtalálható vírustörzsek okoznak megbetegedéseket, akkor idén sem várható nagy járvány – mondta Szolnoki István, hozzátéve: a felnőtteknél mindössze egy-két százezer megbetegedés prognosztizálható, a fertőzésen még át nem esett kisgyermekek és vidéken élők azonban továbbra is veszélyeztetettek.
A WHO vizsgálatai és javaslatai alapján elkészített oltóanyag, mely idén három vírustörzs - H1N1, H3N2 és B – ellen nyújt védelmet, egy hazai gyártó jóvoltából a megfelelő mennyiségben már rendelkezésre áll.
Az állami költségvetés terhére vásárolt 1,3 millió védőoltást október 22. és november 6. között fokozatosan szállítják ki az ÁNTSZ-ekhez, s juttatják el a háziorvosokhoz. Szolnoki István szerint az lenne az ideális, ha novemberben valamennyi rizikócsoportba tartozó megkapná a védőoltást és decemberben már csak a maradékot adnák be.
Az elmúlt évek hatékony védőoltásainak, valamint annak köszönhetően, hogy ez idő alatt nem történt nagy változás a vírusok szerkezeti összetételében, a lakosság nem igazán tart a járványtól. November elejétől december végéig a rizikócsoportokba tartozók 80-90 százaléka részesülhetne védőoltásban. A háziorvosok kevésbé hatékony hozzáállása ugyancsak oka lehet annak, hogy kevesen jelentkeznek az oltásra. Tavaly például az oltóanyagnak mintegy 5-10 százalékát nem használták fel.
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint vannak orvosok, akik az idős, krónikus betegeik 60-70 százalékát, mások mindössze a 10- 20 százalékát oltották be.
Idén, immár a második évben ismét lehetőség lesz arra, hogy a házi gyermekorvosok javaslatára, ugyancsak térítésmentesen a 6-36 hónapos veszélyeztetett gyermekek is kapjanak védőoltást. A tavalyi kedvező tapasztalat után idén 25 ezer ilyen oltóanyagot osztanak szét, mely tizenkét és félezer gyermek védelmét szolgálja az influenza és szövődményei ellen.
- A térítésmentes oltóanyagokon kívül receptre 3-4 –féle külföldi oltóanyag is beszerezhető lesz a patikákban. Ha van rá lehetőség, az egészséges felnőtteket és gyermeket is célszerű beoltani, mert hacsak egészen új vírustörzs nem jelentkezik, az oltás jó eséllyel megvéd bennünket. Különösen hasznos az oltás a gyermekeknek, mert a fejlődésben lévő, 14 év alattiak szervezetét minden infekció, de leginkább azok szövődményei nagyon megviselik – hangsúlyozta a főorvos.
Hat hónapos kor alatt az influenza oltást viszont nem ajánlják, számos egyéb kötelező védőoltás mellett nincs is értelme alkalmazni. Ezeket a csecsemőket izolálással kell megvédeni a fertőzéstől.
Szolnoki István ugyancsak a rizikócsoportba tartozóknak, hatvan év fölött pedig mindenkinek ajánlja a pneumococcus elleni önálló, vagy az influenza-védőoltással való együttes beadását. Krónikus betegségben szenvedő gyermekeknek javasolt a gyermekek részére készült és hazánkban is hozzáférhető pneumococcus-elleni oltóanyag alkalmazása. Az alapoltás után a védőoltást öt évig biztosan nem kell megismételni.
Az influenza-elleni védőoltás nyomán esetlegesen kialakuló súlyos szövődményektől tartóknak Szolnoki István elmondta: nagyon szigorú ellenőrzésen átesett influenza elleni oltóanyagot alkalmaznak, ártalmatlanságához nem fér kétség. Egymillió oltásból csupán néhány súlyos esetben merülhetett fel, hogy esetleg az oltás okozhatta a szövődményt, ám a későbbi vizsgálatok ezt az összefüggést nem igazolták.
Az oltóanyag ingyenessége mellett szükség lenne a védőoltásnál kötelező vizitdíj eltörlésére is. Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya azonban a Weborvos megkeresésére azt a tájékoztatást adta: „ A népegészségügyi szempontból fontos védőoltásokért nem kell 300 forintot fizetni, így influenza elleni oltásoknál szükség van a vizitdíj befizetésére."
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek