Mindenkinek jár(na) egy második esély?

Kutatás készül arról, mi történik a sikeresen újraélesztettekkel az egészségügyi ellátórendszerben.

A sürgősségi ellátás terén az utóbbi években végzett fejlesztések révén egyre több a hirtelen szívhalálból sikeresen újraélesztett beteg. A kórházi elbocsátás után azonban nincsenek teljes biztonságban addig, amíg egy további beavatkozás révén egy ún. kardioverter-defibrillátor nem kerül beültetésre.

Hazánkban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) évente mintegy 3500 beteget lát el hirtelen szívhalál miatt. Ezen betegek jelentős része olyan szívritmuszavarban szenvedett, amely az ajánlások alapján beültethető kardioverter-defibrillátor (ICD) készülék alkalmazását indokolhatja.

A beültethető kardioverter-defibrillátor egy stopperóra méretű, a mellkas felső részébe, a bőr alá ültethető elektronikus szerkezet, amely a vénákon keresztül bevezetett elektród(ok) révén képes ingerelni, és ezáltal összehúzódásra késztetni a szívizmot, illetve képes nagyenergiájú sokk leadására, amivel megszüntethető a szívritmuszavar.

Az érvényes orvos-szakmai ajánlások alapján ezt a készüléket kötelező beültetni minden, kamrafibrilláció vagy pulzus nélküli kamrai tachikardia miatt sikeresen újraélesztett beteg esetében, mivel az említett szívritmuszavarok megismétlődése nagyon valószínű.

A Magyar Oxiológiai Társaság, a Magyar Resuscitatios Társaság valamint a Magyar Kardiológusok Társaságának Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja a Medtronic Hungária Kft. támogatásával kutatási programot kezdeményezett, amely azt vizsgálja, hogy a sikeresen újraélesztett és kórházba szállított betegeknél történt-e ICD beültetés vagy nem, illetve, hogy a beteg keresztül ment-e az ICD beültetés indokoltságát tisztázó vizsgálatokon?

A kutatás eredményeként pontosabb képet kaphatunk arról, hogy az egészségügyi ellátórendszer képes-e biztosítani ezeknek a betegeknek az ellátását, és ha nem, hogyan lehetne ezen javítani?
Az első kutatási részeredmények 2008 második negyedévében várhatók.