Nyomkövetőt ültetnének a hajléktalanokba?

Közzétéve: 2006. 11. 14. 11:39 -

• 3 perc olvasás

Már néhány, jó környezetből származó fiatalt is kezelnek tbc-vel a Mosdósi Tüdő-és Szívkórházban.


Még akkor is, ha ezeknek a betegeknek eddig az általános kezelésre érzékeny, jól kezelhető törzsek okozták a fertőzést - nyiltakozta a Weborvosnak dr. Major Tamás, a mosdósi kórház VI-os számú tüdőosztályának vezető főorvosa, hozzátéve: intézetükben a zömmel somogyi, e mellett Tolna megye nyugati, valamint Baranya északi térségéből is fogadott tébécések körében még nem találkoztak polirezisztens, azaz minden kezelésnek ellenálló beteggel.


A nemzetközi hírekre és tudományos ülésekre is figyelemmel, az uniós kapuk Románia illetve Ukrajna felé megnyitását követően azonban Mosdóson is fel kell készülni arra, hogy előbb-utóbb megjelenhetnek a polirezisztens kórokozóval fertőzöttek is - hangsúlyozta.


Ezekben az országokban ugyanis elégtelenül, nem a szükséges ideig és kombinációban alkalmazzák a tbc-ellenes gyógyszereket, ami a baktériumok ellenálló képességének erősödéséhez vezet. A veszélyt növeli, hogy a rossz szociális körülmények között élők, hajléktalanok és alkoholisták körében, - elsősorban a gyógyszerszedés ellenőrzése alól kibúvók miatt - már hazánkban is van esély a rezisztencia fokozódására.


Bár a tébécé elleni védekezés eszközkészlete polirezisztencia esetén egyelőre teljesen hatástalan, a veszélyeztettek nyomon követésével, szűrésével, fokozott ellenőrzésük megszervezésével, valamint a nemzetközi terápiás ajánlások figyelembe vételével, alkalmazásával kevésbé kell számolni a betegség továbbterjedésével, súlyosabb következményeivel.


Emberi kórokozó fertőzte a tehenet is
Dr. Major Tamás szerint mindenek előtt szükségszerű, hogy az első rezisztencia-eredmények megérkezéséig a nemzetközi ajánlásoknak megfelelő, úgynevezett 4-es tuberkulózis-ellenes gyógyszer-kombinációt alkalmazzák az új betegeknél. A normális kombinációt tartalmazó szerekre csak azt követően lehet visszatérni, ha már bebizonyosodott, hogy a kitenyészett baktérium törzs érzékeny a hagyományosan alkalmazott szerekre is.


Az adekvát terápia mielőbbi alkalmazását felgyorsíthatja az a modern, folyékony táptalajon alkalmazott gyors tenyésztési eljárás, mely a korábbi, megközelítőleg két hónapos tenyésztési időt három hétre csökkenti, s melynek bevezetését Mosdóson is szorgalmazzák. Major Tamás hangsúlyozta: amíg a tébécés beteg köpetében direkt pozitív, azaz mikroszkóppal kimutatható kórokozót találnak, addig mindenképpen kórházban kell kezelni, csak a megfelelő családi körülmények között élőket engedik el rövid kimenőre.


Minden igyekezet hatástalannak bizonyul azonban, ha a beteg nem hajlandó együttműködni az ingyenes, fél-egyéves időtartamú gyógykezelésben. Az önkéntesség elvének, a beteg önrendelkezési jogának figyelembe vétele ugyanis ma már csak nagyon korlátozottan teszi lehetővé a kényszer-gyógykezelést. Nem véletlen, hogy a téma napjainkban gyakori problémaként vetődik fel a tüdőgyógyászok epidemiológiai szekciójában.

S, bár javaslatot tehetnek a szűrések szélesebb körű alkalmazására, a kötelező részvételt csak 25 százezrelékes előfordulás meghaladása esetén rendelheti el az ÁNTSZ. Hazánkban egyelőre Pest megyében és Szabolcsban van erre példa.


Másutt, így Somogyban is, elsősorban a tüdőrák miatt legveszélyeztetettebb, 40 éven felüli, erős dohányos korosztálynak ajánlják az évenkénti szűrést. Háziorvosi javaslatra, tbc-re utaló tünetekkel - fáradékonyság, bujkáló láz, köhögés, éjszakai izzadás – ajánlatos még a betegnek részt vennie a tüdőszűrésen.
A kötelező szűrés eltörlésével megszaporodtak a súlyos, későn felismert, olykor már csak műtéttel gyógyítható, kiterjedt tébécés esetek. Legutóbb pedig egy somogyi kis faluban embertől származó kórokozó betegített meg egy tehenet is.


Chip-kártyás nyomonkövetés hajléktalanoknak
Major Tamás szerint a polirezisztens kórokozók megjelenése nyomán hazánkban is érdemes lenne elgondolkodni azon a WHO projekten, amely már működik az USA-ban, s egy országos komputeres, chip-kártyás nyomonkövetés segítségével teszi lehetővé valamennyi nyilvántartott hajléktalan betegségét és kezelését. A közvetlen megfigyelés segítségével elérhető, hogy a tébécések a gondozók szeme láttára vegyék be a heti két-három alkalomra előírt gyógyszeradagjukat. A mágneskártyán nyilvántartják, milyen diagnózissal, mettől-meddig, milyen kezelésben részesültek a páciensek, s azt is azonnal észlelik ha ez félbeszakad.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek