Van visszaút a zárt osztályról
Közzétéve: 2008. 05. 30. 14:58 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2008. 05. 30. 14:58 -
• 2 perc olvasás
A pszichiátriai betegellátás módszerei ismét a figyelem középpontjába kerültek. A szakember sajnálja az indulatokat.

Az emberek hajlamosak ismeretek nélkül is véleményt alkotni, még szakmai kérdésekről is – mondta el a Weborvosnak a Jahn Ferenc kórház főigazgatója. A főigazgató annak kapcsán szólalt meg, hogy az elmúlt időben több tévériportban is felbukkant egy zárt osztályon ápolt huszonéves fiú esete, akinek állapota – az ügyet kommentáló édesanyja szerint – „folyamatosan romlik", a pszichiáterek mégsem hajlandóak több hónapja belátni, nem hatásos a kezelés.
„Nem ismeretlen előttem az ügy" – jegyezte meg Gerő Gábor. A főigazgató elmondta: a sajtóban megjelent információk meglehetősen egyoldalúak, hiszen néhány fontos tényt elhallgatnak. Ilyen például az, hogy a fiút agresszivitása, édesanyja bántalmazása miatt utalták gyógykezelésre, és hogy amikor egyszer hazaszökött, az anyja kihívta a rendőrséget.
„A beteg személyiségi jogai miatt nem lenne etikus részletesen tárgyalni az ügyet" – állítja a főigazgató. Az azonban elgondolkodtató szerinte, hogy az édesanyát egy olyan alapítvány támogatja, amely összefüggésbe hozható a Szcientológiai Egyházzal. Az ő pszichiátria ellenességük pedig közismert – teszi hozzá Gerő Gábor.
A televízióban láthatták a nézők, ahogyan a fiú hevederrel lekötözve fekszik az ágyon. „Korábban hálós ágyakat alkalmaztunk, amelyeket éppen a most is feltűnt alapítvány nyomására szüntettünk meg. Ha a hevedereknél szerintem humánusabb hálós ágyak ellen tiltakoztak, hogyan lehet megvédeni az ön- és közveszélyes betegeket, illetve a környezetükben lévőket? – kérdi Gerő Gábor.
A főigazgató egyébként az úgynevezett atraumatikus kórtermekben látná a megoldást, csakhogy ezeknek a kialakítása egyenként 50 millió forintba kerül. Csak a Jahn Ferenc kórháznak három ilyen kórteremre lenne szüksége. „Jobban tenné egy alapítvány, ha ezekre próbálna pénzt gyűjteni és nem a betegek hozzátartozóit tüzelné fel" – állítja a főorvos.
A pszichiátria zárt osztályokon egyébként a technikai, orvosi fejlődésnek hála, egyre jobbak a betegek esélyei a tünetmentességre, illetve a gyógyulásra. Az elektrosokkot már csak alvó állapotban használják és az ilyen kezeléseknek hála a betegnek kevesebb gyógyszert kell szednie. A cél, hogy visszavezessük a beteget a családba és akár a munkahelyre is – véli Gerő Gábor, aki szerint éppen a hozzátartozók segítsége javíthat sok esetben legtöbbet az ápoltak állapotán.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek