Vegyszerek okozták az öbölháborús szindrómát

Közzétéve: 2008. 03. 11. 10:17 -

• 1 perc olvasás

Öbölháborús szindróma: fáradékonyság, emlékezetkiesés, izomfájdalom, alvászavarok.

Weborvos Archívum

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy rovarirtó szerek és más vegyszerek együttes alkalmazása okozta az úgynevezett "öbölháborús szindrómát" az 1991-es iraki háborúban bevezetett amerikai katonák között, legalábbis az esetek egy részében - írta egy amerikai tanulmány szerzője.


A Kuvait iraki megszállás alóli felszabadítására indított rövid háborúban bevetett amerikai katonák harminc százalékánál jelentkeztek olyan egészségügyi panaszok - például fáradékonyság, emlékezetkiesés, izomfájdalom, alvászavarok - amelyeket később együttesen "öbölháborús szindrómaként" emlegettek.


A tünetek sokféleségéből kiindulva azonban 2006-ban az amerikai nemzeti akadémia Orvostudományi Intézete arra a következtetésre jutott, hogy nem létezik az öbölháborús szindróma.


Egyes feltételezések szerint az idegfeszültség váltotta ki a tüneteket a katonáknál. A legtöbb tanulmány ezzel szemben már korábban is azt feltételezte, hogy többféle vegyszer együttes hatása áll a megbetegedések hátterében.


A kaliforniai egyetem egyik munkatársa, Beatrice Golomb helyi idő szerint hétfőn közzétett tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy többféle vegyszer együttes hatása okozta a tüneteket. Ezek a vegyszerek: az ideggázok hatásának semlegesítésére a katonáknak adott pyridostigmin bromid, a sivatagi legyek ellen nagy mennyiségben használt rovarirtók és a szarin ideggáz. "Nem mindegyik (...) betegségre, de néhányra, vagy talán az esetek többségére ez lehet a magyarázat" - mondta a kutató.

Kövess minket!

Öbölháború-szindróma
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek