Vizitdíjas influenzajárvány

Közzétéve: 2007. 09. 27. 14:35 -

• 2 perc olvasás

Bár a vakcinát térítés nélkül kapják a veszélyeztetettek, a „beoltás ára" éppen őket tartja majd vissza.

A WHO szokásos intenciói alapján elkészültek az előttünk álló járványszezonra szánt influenza-vakcinák - tudta meg a Weborvos. A védőoltás összetételén - a vírus természete miatt - minden évben változtatnak a szakemberek, az idei módosítás csak annyiban érdekes, hogy a készítményből most kikerült influenza A vírustörzs csaknem 10 évig (1999-óta) stabilan tartotta magát, ami ritkaság - mondta el kérdésünkre dr. Jankovics István virológus.

Arról, vajon milyen járványszezon várható, a szakember nem kívánt jóslásokba bocsátkozni, hiszen sok tényezőtől függ, annyit azonban hangsúlyozott: úgy tűnik, a veszélyeztetett beteg - és korcsoportoknak beadott mintegy 1,3 millió dózis elegendő a végzetes szövődmények kivédésére, ám jó lenne, ha a betegeik védelmében minél több egészségügyi dolgozó (orvos, szakápoló, védődő) is beoltatná magát a vírusfertőzés ellen.

Az idei év nagy kérdése, vajon a vizitdíj bevezetése hogyan hat majd az influenza elleni, oltásos védekezésre, mert bár a vakcinát térítés nélkül kapják meg a veszélyeztetettek, a „beoltás ára" talán éppen őket tartja majd vissza.

Weborvos Archívum


Éppen ezért az országos Tisztifőorvosi Hivatal levélben fordult az egészségügyi miniszterhez: tegye lehetővé, hogy a járványügyi érdekre való tekintettel a veszélyeztetettek térítésmentes beoltása egyszersmind vizitdíj-mentes legyen – tudtuk meg dr. Ócsai Lajostól, az OTH járványügyi osztályának vezető főorvosától.

Bár az oltás nem kötelező, mégis, a járványügyben vannak olyan szempontok, amikor kivételt lehet és kell tenni,- gondoljunk csak például a fertőző májgyulladás járványra, amelynek során az érintett településen – a legutóbbi esetben is – a 14 évesnél idősebbeket is ingyen részesítették profilaxisban, hogy ezzel megfékezzék a ragály terjedését.


Az influenza esetében is fontos, hogy a nagyobb átoltottsággal az egyes, potenciális beteget is védjük, és a járvány terjedését is minél jobban lassítsuk-blokkoljuk. Szintén nyomós érv, hogy az állam által már megvásárolt, 1,3 millió adag oltóanyag eljusson azokhoz, akiknek szánták, hiszen a felhasználhatóság úgyis csak egyetlen esztendőre szól – tette hozzá a szakember. A járványügyben dolgozók nagyon bíznak abban, hogy a kérést a szaktárca teljesíti, bár válasz még nem érkezett.

Kövess minket!

influenza vizitdíj
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek