Hetvenezer somogyi marad traumatológia nélkül

Közzétéve: 2007. 01. 11. 10:44 -

• 4 perc olvasás

Javulni látszik az intézetvezetők konszenzus készsége a Dél-Dunántúlon, mert maradhatnak aktív ágyak is.

dr. Varga Ferenc


A miniszteri javaslat szerint ugyanis a régióban további 1192 aktív ágyon osztozkodhatnak a nem súlyponti kórházak, de a kiemelt intézményekben is adódik még lehetőség a finomításra.


A járó-és fekvőbeteg-ellátó bizottságnak ez volt az első olyan jellegű szakmai összejövetele, mely elsősorban nem a végleges megoldásra koncentrált, hanem arra törekedett, hogy a tulajdonosok részvételével zajló, következő DRET ülésre már szakmailag elfogadható ajánlást tegyen.

 
Ezeket figyelembe véve Somogyban csak területi – Nagyatád és Marcali -, valamint súlyponti – Kaposvár-Mosdós és Siófok – kórház fog működni. A járóbeteg-szakellátás kapacitáselosztására csak a krónikus és az altív ágyak végleges arányainak kialakítása után kerülhet sor.


A régióban korábban csak krónikus kapacitásra tervezett intézetekben – ilyen Marcali és Mohács is - a miniszteri ajánlásra, kisebb-nagyobb arányban megmarad a szakmánkénti aktív ellátás is, ami azt jelenti, hogy a krónikus ágyakon is elszámolhatóvá válik az aktív ellátásra szoruló betegek gyógyítási költsége. Előfordulhat ugyanis, hogy egy krónikus beteg a sok fekvéstől tüdőgyulladást kap, de kezelését a krónikus finanszírozásból nem tudják kigazdálkodni. Az aktív ágyak leosztásával azonban az aktív ellátásban érvényes HBCS szerint is megtehetik ezt.


Aktív ágyak: vissza a feladónak
Gyakorlatilag az történik, hogy a régióban eddig átlagosan 28 százalékkal csökkentett aktív ágyakat szakmák szerint differenciálva és változó arányban most visszaosztják az intézeteknek- jegyezte meg dr. Varga Ferenc. A le nem védett aktív ágyak játékterén, más-más pozícióból ugyan, de van még némi mozgási lehetőség, a védett ágyak azonban beton biztosak.


Kérdés, hogy a megajánlott 1192 aktív ágyon belül miként tudják kielégíteni egyéni, intézeti igényeiket a kórházvezetők. Az egymás közt még mobilizálható ágyak ugyanis számszerűen, és a szakmai profil tekintetében sem mindig konvertálhatók.
Siófoknak például a 337 védett aktív ágyon túl hiába van még 5 traumatológiai és sebészeti, valamint öt gyermekgyógyászati ágya, melyet a RET javaslatára átválthatna az ellátandó feladathoz kevésnek tetsző ideggyógyászati ágyra, ha nem akad olyan partner, akinek a csereajánlat megfelelne és viszont.
Szívesen kiajánlaná 18 fül-orr-gégészeti ágyát a nagyatádi kórház főigazgatója, dr. Bóta László is, ha akadna olyan kórház a régióban, amely legalább 15 traumatológiai ágyat tudna adni cserébe. Nagyatád ugyanis nem kapott lehetőséget a traumatológiai ellátásra, amit a lakosság szempontjából rendkívül aggályosnak tart. Annál is inkább sérelmezi az elvonó döntést, mert éppen a korábbi minisztériumi térképek jelölték meg a Dráva környéki régiót olyan térségként, melynek a kiemelt egészségügyi intézménytől való távolsága például Vízvár esetében is, meghaladja az ötven kilométert.


A lakosság is hallatja hangját
Mint mondta: nehéz elképzelni, mi történik azzal a végtagtörött beteggel, akit este 10 órakor ér baleset a környéken és nincs a közelben traumatológus ügyeletes, aki ellássa. A hasi sebészeknek ugyanis nincs kompetenciájuk traumás esetekre, ugyanakkor a mentőkapacitás sem elégséges. A legközelebbi, baleseti sebészeti intézet a kaposvári kórház lenne, ha bírja kapacitással.


A traumatológia elvesztésével elvándorolnának a szakemberek is, ami – vélhetően – visszafordíthatatlanná tenné a helyzetet – mondta a főigazgató. Szerinte mindez azért történhetett meg, mert túl nagy volt a sebészeti ágykontingensük, s így rosszul alakult az ágykihasználtság.


Attól tart, hogy a traumatológiai ellátás nélkül maradt, elmaradott infrastrukturális környezetben élő csurgói, barcsi, nagyatádi térség mintegy 70 ezer lakosa nem nyeli le szó nélkül a veszteséget, ami a minisztériumba is elhallatszik majd.


Szakmailag sem tartja elfogadhatónak, hogy a jelenleg megajánlott ágyak között nincs traumatológiai, hiszen mint mondta: ezeken nehezen lehetne úgynevezett vatta betegeket találni. Ennek ellenére írásban fordul orvoslatért a DRET-hez és a minisztériumhoz, remélve, hogy érvei mögött felfedezik a lakosság valós igényét.


Reménykedik még abban is, hogy – la régióban nem lévén rajtuk kívül több erre a feladatra alkalmas kórházl – az aktív reumatológiai ágyakat is megkapják. Harkány ugyanis nem kórház, ezért ezen a szakterületen szóba sem jöhet - mondta.
A megyében egyébként a nagyatádi kórház szenvedte el a legnagyobb arányú, 41,9 százalékos aktív ágyszám csökkenést.


Akiknek a kevesebb is elég
A marcali kórházban megnyugvással vették tudomásul, hogy a felosztható keretből 134 aktív ágyat kapnak, ami lehetővé teszi a kistérségi kórházként működést és azt, hogy csökkentett kapacitással ugyan, de az eddig művelt szakmák - belgyógyászat, sebészet és traumatológia, szülészet-nőgyógyászat, csecsemő és intenzív ellátás - mindegyikét továbbvigyék – tudtuk meg dr. Ledniczky István főigazgatótól.


Kicsit meglepődött azonban, hogy krónikus, illetve ápolási ágyakból 170-et javasolt számukra a miniszter, miközben 130-140 még úgy is elég lenne, hogy a Siófok környéki térségből fogadott esetekkel együtt több, mint 117 ezer krónikus beteget látnak el. Azt tervezik, hogy a tulajdonos önkormányzattal egyeztetve néhány krónikus ágy helyett a szülészet és nőgyógyászat, valamint a belgyógyászat ágyszámának növeléséhez kérik a DRET és a minisztérium támogatását.


A jövőt illetően csak a finanszírozás változtatásának még nem ismert hatásai miatt bizonytalanodik el. A kórház sorsa – vélhetően – leginkább ennek függvényében alakul majd.
Megtudtuk: bár a Kaposi Mór Oktató Kórház védett ágyakkal végzi kiemelt tevékenységét, a mosdósi intézettel történt egyesülést követően a leosztott 40 pulmonológiai ágy semmiképpen sem biztosíthatja a kötelezettségéből adódó betegkör ellátását.

Országos körkép a Weborvoson

Kövess minket!

kórházi kapacitás RET Dél-dunántúli Régió
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek