Veszélyes közvetítők

Theobald Smith 1888-ban ismerte fel, hogy bizonyos betegségeket a vérszívó élőlények, kullancsok terjesztik.

Közép-Amerikának sok gondot okozott a magas lázzal, sárgasággal, 10-30%-os halálozással járó sárgaláz. Amikor az amerikaiak Kuba szigetét megszállták, akkor találták szemben magukat ezzel a betegséggel, amelyik sokszor nagyobb számban szedte áldozatait, mint a fegyveres összeütközés. Walter Read (1851-1902) orvos-őrnagyot (aki vakbélgyulladásban halt meg) bízták meg a "sárgaláz-bizottság" vezetésével és azzal a feladattal, hogy járjon végére a rettenetes betegségnek. Nem volt könnyű dolga, mert a sárgalázra – akkor úgy tudták - semmiféle állat nem fogékony, tehát az állatkísérletekre sor sem kerülhetett.

A sárgaláz, akár a fekete himlő vagy a pestis, igazán demokratikus betegség volt, nem kímélte a királyi családokat (pl. Mária Terézia gyermekeit), hírneves hadvezéreket (Hunyadi Jánost) vagy a Kubát megszálló amerikai hadvezetést, katonákat, őslakosokat vagy spanyolokat. A sárgaláz terjedésének felkutatásában a kísérleti állatok szerepét emberek vállalták. Vagy önkéntesen, anyagi ellenszolgáltatás nélkül vagy néhány száz dollárért – ami akkor valóságos vagyonnak számított – önként jelentkezők vállalták a kísérleti állatok szerepét. Walter Read csoportjában volt a korábbi favágó, James Carroll, aki elvégezte orvosi tanulmányait, katonaorvosok, önkéntes katonák, spanyol hódítók és őslakosok. Mindez a múlt század fordulóján történt.

Havannában élt egy kicsit bolondos öreg skót orvos, bizonyos Carlos Finlay (1833-1915., szobra ma is látható Havannában), akinek zavaros elmélete szerint a sárgaláz kórokozója egy szúnyog vagy moszkitóféle. Finlay megfigyelése és következtetése logikus volt, hogy a járvány rögtön megszűnt a hideg időszak bekövetkeztével, ekkor a szúnyogok és moszkitók ugyanis már nem szaporodtak. Ez a tény Finley elméjében nem tudatosult. Más megfigyelésekkel együtt jutott Read arra a gondolatra, hogy a moszkitókkal kapcsolatos tapasztalatokat és a kóroki tényezőt bizonyítsa. Ennek erkölcsi súlya azonban rendkívül nagy volt, a sárgaláz halálozása rendkívül magas volt.

Jesse Lazear az Európában tanult bakteriológus és James Carroll voltak az első "kísérleti nyúl", mindkettőjüknek felesége és összesen hét gyermeke volt. Mégis vállalták az önkísérletet. Olyan moszkitókkal csípették meg magukat, amelyek korábban sárgalázban megbetegedett és meghalt betegek véréből táplálkoztak. Carroll súlyosan megbetegedett de átvészelte, Lazear azonban örök emlékű áldozata lett a kísérletnek. Nem tudhatjuk, hány névtelen önkéntes áldozta életét az orvostudomány oltárán, de életükkel milliók életét mentették meg. Walter Read embertelen kísérleti modellt dolgozott ki annak érdekében, hogy bebizonyítsa, más módon, mint a moszkitó csípésével, nem terjed a betegség. A mai jogi szabályozás alapján Walter Read-et a bíróság súlyos börtönbüntetésre ítélné. Walter Read és munkatársai bebizonyították, hogy a sárgalázat a lakóházak körül tenyésző moszkitók kiirtásával meg lehet szüntetni.

A sárgalázban elhaltak boncolását Aristides Agramonte (1868-1931) nevű orvos végezte – aki maga is átesett a betegségen – de sem ő, sem a képzett Lazear kórokozót sohasem tudott kimutatni. A korábbi favágó, Carroll bizonyította be, hogy a sárgalázat a baktériumoknál kisebb, az akkori módszerekkel és mikroszkópokkal láthatatlan élőlények okozzák, mint ma már tudjuk, ezek a kórokozók a sárgaláz vírusai. Walter Read és munkatársainak embertelen kísérleteit mai felfogásunk szerint joggal tekinthetjük erkölcstelennek, etikátlannak, de felmenti őket, hogy a cél érdekében készek voltak saját életüket is feláldozni.

Sok érdekes történettel találkozhatunk a víruskutatás területén: Charles Nicolle  - 1866-1936 - önkísérlete a kiütéses tífusszal, Howard Riketts  - 1871-1910 -, Stanislaus von Prowazek - 1875-1915 -, akik laboratóriumi baleset áldozatai lettek a kiütéses tífusz kutatása során. Ma már tudjuk, hogy számos betegséget terjesztenek vektorok ( kullancs, szúnyog, moszkitó, bolha, ruhatetű), de a tudáshoz vezető utat sok ismert és ismeretlen embertársunk fejfája szegélyezi.

4. rész: Néhány különleges vírus