Németország: egyeztet az ipar a politikával
Közzétéve: 2004. 11. 25. 12:04 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2004. 11. 25. 12:04 -
• 1 perc olvasás
2005-ben éles viták várhatók a német gyógyszergyárak és a szaktárca között.
![]() |
A kormány és gyártók egyeztető tárgyalássorozattal kívánják megelőzni a várható vitákat – közölte a német gyógyszeripari szövetség (BAH) a Scrippel. Erre, úgymond, azért van szükség, mert jövőre hatályukat vesztik bizonyos kiadáscsökkentő intézkedések.
Ilyenek például, hogy a vállalatok bizonyos termékek után visszatérítést fizetnek a betegbiztosítóknak, illetve hogy a vény nélküli gyógyszerek nem kapnak támogatást. Az IMS Health szerint az utóbbi konstrukciók révén betegbiztosítók 1,5 milliárd eurót takarítottak meg – a tervezett 1 milliárd helyett.
Ebből egymilliárdnyi a visszatérítés idei (10-ről 16 százalékra való) emeléséből származott: az ipar szerint az intézkedés igen hatékonynak bizonyult. Minthogy azonban a visszatérítések bruttó összege jövőre várhatóan 6 százalékkal csökken majd, csökkenni fognak a megtakarítások is.
Január 1-jén hatályát veszti a gyógyszerár-stop is, és széles körben tartanak attól, hogy a cégek a maguk előnyére használják majd ki a helyzetet, illetve hogy a kormány erre valószínűleg újabb takarékossági intézkedésekkel reagál.
E forgatókönyv elkerülése végett kezdeményezte a tárgyalásokat a kormányzat, hogy az ipar már a dolgok korai szakaszában kifejthesse véleményét, illetve hogy a két fél megpróbálhasson közös nevezőre jutni. Az első tanácskozást már megtartották.
A megbeszélésekbe egyébként bevonják az egészségügyi szektor más szereplőit – például az orvosokat és a betegbiztosítókat is.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek