Norvégia: elhalasztott állásfoglalás

Közzétéve: 2004. 10. 01. 08:33 -

• 1 perc olvasás

Megérett rá az idő, hogy megváltozzék az eddigi ad hoc gyakorlat.


A késedelmet az egészségügyi minisztérium többek közt azzal indokolta, hogy érdemi dialógusra törekszik az összes érdekelttel – a gyógyszeriparosoktól az ápolószemélyzetet tömörítő szervezetekig. A tárca szerint a „fehér könyv" nagy figyelmet szentel majd az ésszerű gyógyszerrendelésnek és -felhasználásnak, a könnyű gyógyszerhez jutásnak (és a gyógyszertárak ezzel kapcsolatos felelősségének), valamint a térítési- és árrendszernek.


A norvég gyógyszeripar szervezete, az LMI egyetért a dokumentum létrehozásának szándékával, mert úgymond „megérett rá az idő", hogy megváltozzék az eddigi ad hoc gyakorlat, és hogy szükség van a terület különböző szereplőinek jobb együttműködésére. Az organizáció állásfoglalása szerint a „fehér könyv" nemzeti ügynek kell, hogy tekintse a számos embernek munkát adó iparág sorsát, és rámutat, hogy a gyártók, a kutatási környezet és a hatóságok kooperációja nagy lehetőségeket rejt magában.


Az LMI nyomatékosítja, hogy egyértelműen meg kell fogalmazni a gyógyszertámogatások kalkulációja során alkalmazott kritériumokat, és dinamikusabbá kell tenni a döntési mechanizmust, amely a támogatandó termékek felől határoz. (Norvégiában élénk vita folyik például arról, vajon az állam serkentse-e térítési támogatásokkal az új gyógyszerek fejlesztését.)


A „fehér könyv" kiadását eredetileg 1998-ban, a gyógyszertári törvény meghozatalának évében határozták el. A törvény a nemzeti egészségpolitika általános revíziójának keretében született – a készülő dokumentum ugyanezen folyamat eredménye.

Kövess minket!

Scrip
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek