Pozsonyi parlamenti pengeváltás
Közzétéve: 2004. 11. 25. 11:48 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2004. 11. 25. 11:48 -
• 2 perc olvasás
Szlovák egészségügyi reform: a törvényhozás elnöki vétót hatálytalanított.
![]() |
A törvény előkészítést végző egészségügyi minisztérium kemény csatákat tudhat maga mögött: meg kellett vívnia a nyilvánossággal, az egészségügyben dolgozókkal, és a parlamenti erőkkel is. A tárca terveit a Világbank 2,8 milliárd koronás (86 millió dolláros) kölcsönnel támogatta.
Az egészségügyi ellátás spektrumát meghatározó törvény a legnagyobb hatással a gyógyszerellátásra lesz, mivel érinti a támogatandó szerek kiválasztását. A cégek eddig maguk kezdeményezhették gyártmányaik fölvételét a támogatott listára, kedvezőbb pozíciókat alkudhattak ki, ez azonban most véget ér, a minisztérium ugyanis maga dönt, és a térítési listát egyszerűen közzéteszi. Az illetékes tisztviselők abban bíznak, hogy az új folyamat átláthatóbb lesz az eddiginél.
A törvény 3500 betegség („egészségi állapot") kezeléséhez írja elő beteg-önrész fizetését – ezt azonban a kormánynak kell jóváhagynia. A többi 6500 kategória továbbra is 100 százalékos támogatást kap. Az új rendszert várhatóan 2006 őszén vezetik be. Tavaly a minisztérium bevezette az esetenkénti 20 koronás recept- és vizsgálati díjat, valamint a napi 50 koronás kórházi díjat is.
Két másik törvény az egészségbiztosítással foglalkozik: bevezetik a kötelező, illetve az önkéntes biztosítás kategóriáit, és meghatározzák az általuk fedezett egészségügyi szolgáltatások körét. A magánbiztosítók 60 százalékának társasági vagyonnal rendelkező részvénytársasággá alakulnia, azonban két legnagyobb cég, a lakosság összesen 80 százalékát biztosító VZP és SZP állami tulajdonban marad.
Három másik törvény az egészségügyi szolgáltatásokra illetve szolgáltatóikra vonatkozik. Az egyik megnyitja az utat a kórházak privatizációja és részvénytársasággá alakításuk előtt, és megszűnteti állami finanszírozást – ami különösen erős ellenállásba ütközött.
Jóllehet konkrét jogszabály nem akadályozza majd, hogy biztosítók kórházakat és gyógyszertárakat birtokoljanak, egészségügyi szolgáltatások nyújtásában nem vehetnek majd részt.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek