„Merjetek élni és merjetek élni hagyni!” - stroke történet

A szélütés nem csak az érintettek életét változtatja meg, hanem az őket körülvevő hozzátartozókét is. Tavaly év végén megismerhették Pásztor Zsolt történetét, aki 7 éve éli az életét stroke túlélőként, hihetetlen felépülése pedig nagyban köszönhető az őt körülvevő, támogató családi környezetnek. Pásztor Kata, Zsola (Zsolt beceneve) édesanyja pozitív életszemlélete nem csak példaértékű, de erőt és reményt adhat azok számára, akiknek hasonló nehézségekkel kell szembenézniük nap mint nap.

Kata éppen munkában volt, amikor a családja értesítette a bajról. Édesanyaként nem volt egyszerű megélni, hogy a fia sportkarrierjének csúcsán egyszer csak elölről kell kezdeniük mindent, amiért eddig dolgoztak. Mint mondja, a kezdeti időszakban az nehezítette meg legjobban a helyzetüket, hogy nem sokat tudtak a betegségről, és útközben kellett mindenre rájönniük, sok helyzetet csak utólag visszatekintve értettek meg. Éppen ezért nem volt sok idejük belemerülni a sajnálkozásba, muszáj volt minél előbb a tettek mezejére lépniük. Bár azóta rengeteg idő telt el és Zsola állapota is rengeteget fejlődött, ma sem telik el úgy nap, hogy ne kutassák az új lehetőségeket és megoldásokat.

Egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben a legfontosabb, hogy az ember mellett legyen, aki támogatja. Kata szerint az ő sikerüknek a titka az összetartó családi háttér. Férjével stabilan egymás mellett állva támogatták a másikat. A nehéz élethelyzeteket mindenki máshogy vészeli át: Zsola apukája novella sorozatot indított a Facebookon, hogy kiírja magából a fájdalmat.

Ennek köszönhetően rengetegen megismerték a történetüket, és sokan voltak, akik segítő kezet nyújtottak a bajban. Rengeteg cég, vallási felekezet, magánszemély és természetesen a Strokeinfó Alapítvány közössége is a segítségükre sietett, ennek a rengeteg embernek köszönhetően pedig nem csak támaszra leltek, hanem több rehabilitációs lehetőséget is kipróbálhattak, aminek köszönhetően nagyban javult fiuk állapota.

Mégis, annak az orvosi csapatnak a leghálásabbak, akik életben tartották Zsolát, és akik végtelen empátiával és türelemmel fordultak feléjük. Zsola anyukája, Kata mindennap friss süteményt vitt az ápolóknak és orvosoknak egy üdvözlő kártya kíséretével, melyen ez állt: „hálás szívvel köszönjük, Pásztor Zsolt és családja.” Ezek az összegyűjtött kártyák még sokáig megtalálhatóak voltak az Amerikai úti Klinika intenzív osztályának falain.

Bár nagyon sokan segítettek nekik, a több éven keresztül tartó rehabilitáció rengeteg költséget jelentett a család számára. Ezért Kata a munkája, Zsola ápolása és a háztartás vezetése mellett 2 éven keresztül kupakokat gyűjtött, hogy finanszírozni tudják a család extra kiadásait. Zsola édesanyja szerencsés helyzetben volt munkája szempontból: támogató közösségre lelt, akik rugalmas munkaidőt biztosítottak számára, és természetesen otthonról is lehetősége volt elvégezni munkáját. Kata hónapokon keresztül hajnal 6-ra járt dolgozni, hogy délután már beteg fia mellett lehessen a közeli rehabilitációs intézetben.

Anyaként nagyon nehéz megélni, mikor a gyerekek kirepülnek a családi fészekből, ez pedig hatványozottan igaz a megváltozott képességű gyerekek esetében. Kata számára azonban fontosabb, hogy fia minél több mindent lásson és tapasztaljon a világból, mint a féltés, amit iránta érez. A vele hasonló cipőben járóknak is ezt üzeni: „ilyenkor bele kell gondolnunk, milyen életet szeretnénk a hozzátartozónknak. Kiszolgáltatva feküdjön egy szobában, mint egy szobanövény, vagy példát mutatva hagyjuk (természetesen orvosi keretek között), hogy megélje az életét?”

Ahogy az érintetteket, úgy sajnos a hozzátartozókat is gyakran érik atrocitások az emberek tudatlansága miatt. Katával is előfordult, hogy az orvosi rendelőben minősíthetetlen hangnemben beszéltek vele, amiatt, hogy bár előre engedték a sorban, hogy időben megkaphassa Zsola életmentő gyógyszerének receptjét, a szükséges orvosi papírok beszerzése miatt picit hosszabb időt töltött bent. Ám ő ezt a helyzetet is rendkívüli empátiával kezelte: megvárta az őt bántót a rendelő előtt és elmesélte neki, hogy min megy most épp keresztül. A beszélgetés végére kiderült, hogy egy kórházban dolgozó szakdolgozóról van szó, aki természetesen azonnal felajánlotta segítségét a családnak.  

Ez a történet is jól példázza, hogy a megváltozott képességűek és az egészséges emberek között még mindig hatalmas a szakadék, melynek legnagyobb oka a tudatlanság. Ezért is nagyon fontos az emberek edukálása az ehhez hasonló történeteken keresztül. A pozitív hozzáállás, és az apró szépségek megtalálása mellett pedig elengedhetetlen, hogy szerettük ápolása mellett a hozzátartozók is megtalálják azt a támogató közösséget, ami segíti őket átvészelni a legnehezebb napokat is.

Éppen ezért a Strokeinfó Alapítvány edukációs céllal videót készített Tasnádi Emese doktornővel és az egyik betegével, melyben a rehabilitáció fontosságáról és lehetőségeiről beszélnek, valamint arról, milyen lehetőségeik vannak az érintetteknek, ha spasztikus izombénulással küzdenek.