Ma érkezett meg Baranyába az influenza elleni, ingyenes humán oltóanyag, amelynek a háziorvosok közötti szétosztását már meg is kezdte a megyei ÁNTSZ.
Kérdésünkre, miszerint nem tart-e attól, hogy az igénylők száma a madárinfluenzáról érkező hírek miatt esetleg több lesz a leosztható mennyiségnél, Brázay közölte: azoknak a száma, akik térítés nélkül jogosultak az oltóanyagra, idén sem változott. Az persze előfordulhat, hogy idén többen kívánják majd beoltatni magukat, ám ők bármikor kérhetik a háziorvosukat a szer felírására, amit 600 forint térítés ellenében váltanak ki.
A baranyai háziorvosok egyébként az elmúlt években azt tapasztalták, hogy még mindig fenntartással kezeli a lakosság egy része a védőoltást, tartva az esetleges szövődményektől. Általában veszélytelen az influenza elleni védőoltás, de nagyon ritkán előfordulhat, hogy ha a szervezetben lappang már egy kór, és erre az inkubációs időre esik a védőoltás is, akkor elhúzódó betegség lesz a vége. Baranyában ez ügyben zárult egy per a közelmúltban, amikor azonban a beteg keresetét a bíróság elutasította. Azt mindenképp fontos tudni: az influenza elleni védőoltást nem kaphatja meg hurutos, lázas beteg, annak beadása csak a felépülés, azaz a teljes gyógyulás után lehetséges.