A Nemzeti Színház színes programokkal várt kicsiket és nagyokat egyaránt.
A „Mindenkinek Becsengettek!" program gáláján Jaksity Kata kalauzolásával színpadra léptek az abban résztvevő iskolák diákjai, a Nemzeti Színház pedig színes programokkal várt kicsiket és nagyokat egyaránt.
A programban résztvevő lelkes iskolások és ovisok előadása közben volt Indiai Táncbemutató Túri Virág Réka előadásában, valamint segítő kutyás bemutató varázsolta el a közönséget, a gyermekműsorok után pedig Bognár Szilvia lépett színpadra. A Csintekerintő koncert nemcsak mondókákkal, játékokkal gazdag, szeretetteljes, színvonalas szórakozást ígért gyermekeknek és szüleiknek, de a táncoló picik és nagyok együtt töltötték meg a színpadot Szilvi mellett.
Az előadások közben volt arcfestés, kézműves foglalkozás, léggömb-osztás, lehetett közös azonnali HP fotót készíttetni akár a Sylvanian óriás nyuszival is, kitelepült a Játékos Tudomány a hajóorrba, jelen volt a Kék Csillag Segítő kutyás csapat is okos, gyerekszerető kutyusokkal. Az Ezerarcú Multikulti Egyesület segítségével képzeletbeli utazásra indulhattak a programban résztvevő gyerekek egy varázslatos léghajóval a föld körül, majd a tombolasorsolás értékes ajándékokkal gazdagította a családokat.
A „Mindenkinek becsengettek!" elnevezésű oktatási esélyegyenlőségi program 2009-ben Magyarországon jött létre azért, hogy teret biztosítson a fogyatékkal élők számára a normál oktatási rendszerben. A Down Egyesület elnökének, Kisari Károlynak köszönhető koncepció lényege, hogy enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyermekeket visz be a többségi oktatási intézményekbe heti egy alkalommal gyógypedagógus kíséretében azért, hogy ott együtt szocializálódjanak és tanuljanak ép óvodás és iskolás gyermekekkel. Az együtt töltött idő alatt a nebulók olyan közös produktumot hoznak létre (tánc, műsor, rajz, egyéb alkotás…), melyet a májusban rendezett különleges gyereknapi záró rendezvényen bemutathatnak, kiállíthatnak.
Az MBCS programban 2012-ben résztvevő városok:
• Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Szentendre, Tata, Ungvár (Ukrajna), Vác, azaz 1600 iskolás és óvodás gyermek, 60 SNI gyermek, 110 pedagógus, 40 gyógypedagógus, 120 önkéntes vett részt.
Következő (programzáró) Gála Debrecenben lesz 2012. május 25-én délután a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban. Minden egyéb a programról