Hét új kórházvezetőt nevezett ki a belügyminiszter Egészségpolitika 2024.07.15 2024. július 15-i hatállyal hat vármegyei kórház és egy budapesti centrumkórház élére neveztek ki intézményvezetőket.
RIADÓ! Egészségpolitika 2024.07.13 „Reménykedjünk, a riadó véget ér, és akkor már nem térhetünk teljesen oda vissza, ahol előtte voltunk” – dr. Szepesi András jegyzete.
A vörös kód jelzést is meghosszabbították csütörtök éjfélig Egészségpolitika 2024.07.12 Az elmúlt napokban a diszpécserszolgálathoz tíz bejelentés érkezett veszélyben lévő személyről, és három embert helyeztek el intézményekben.
Tizenhat civil szervezet nyert támogatást a BM pályázatán Egészségpolitika 2024.07.12 Azon szervezetek pályázhattak, amelyek a családok, gyermekek vagy fiatalok egészsége, egészségnevelése, illetve őket érintő prevencióval foglalkoznak.
Forradalmi áttörés az Alzheimer-kór korai felismerésében Aktuális A Közép-Kelet Európában elsőként Magyarországon elérhető, véralapú teszt akár 15 évvel korábban jelezheti a betegség kialakulásának kockázatát.
Donorvizsgáló orvost vagy mentőtisztet keresünk Állásajánlat Soproni csapata támogatására keresi legújabb munkatársát donorvizsgáló pozícióba a Plazma Pont.
Rezidenseket keres a Békés Vármegyei Központi Kórház Álláslehetőség Ha Ön szívesen építené karrierjét a vidék negyedik legnagyobb kórházában, akkor várjuk Békés vármegyébe.
Meghosszabbította a hőségriasztást az országos tisztifőorvos Egészségpolitika 2024.07.12 A legmagasabb fokú hőségriasztás július 18. (csütörtök) 24 óráig lesz érvényben az ország egész területén.
EU-elnökség: Konferencia a szervadományozásról és -átültetésről Egészségpolitika 2024.07.12 A magyar elnökség kész támogatni a szervadományozásnál és -átültetésnél a jövőbeli uniós és nemzeti kezdeményezések előkészítését és végrehajtását.
„Valódi” magánkórház lesz a Budai Egészségközpont Egészségpolitika 2024.07.12 Az új BEK-ben minden csaknem kétszer akkora lesz, mint a mostani, a felépülő nagy kórházon kívül egy új telephely is csatlakozik az intézményhez.
Támogatja a kormány a szegedi gyermeksebészet modernizálását Egészségpolitika 2024.07.11 A felújítás két új műtőt, a hozzájuk tartozó őrző-intenzív részleget és a gyermeksebészeti osztályt foglalja magában.
Újabb vezetőt mentettek fel az Országos Kórházi Főigazgatóságon Egészségpolitika 2024.07.09 Bábiné Szottfried Gabriella 2020 óta töltötte be a népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgatóhelyettes posztját a Főigazgatóságnál.
Ismét, idén nyáron már másodjára van érvényben a vörös kód Egészségpolitika 2024.07.09 Ha valaki bajba jutott hajléktalan embert lát, akkor hívja a regionális diszpécserszolgálatot, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni.
Felgyorsul a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárása Egészségpolitika 2024.07.08 "Az elmúlt hónapokban már havi átlagban mintegy kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket".
MARADOK! Jegyzet 2024.07.06 „A „nem cselekvés” is cselekvés. Konzerválja a rosszat vagy tovább rontja azt” – dr. Szepesi András jegyzete.
Az „okosban majd megoldjuk” hozzáállás már nem lesz elég Egészségpolitika 2024.07.01 Frissítve Hiába osztják újra az egészségügyben az állami forrásokat, ez már nem elég. Több pénz nélkül nem lesz érdemi változás.
Akadálymentesítik az uniós elnökségi programokat Egészségpolitika 2024.07.01 A magyar uniós elnökség programjai során kiemelt cél a résztvevők számára a fizikai és az infokommunikációs akadálymentesítés.
Hétfőn munkaszüneti nap lesz az egészségügyi dolgozóknak Egészségpolitika 2024.06.30 Július elseje a magyar egészségügy napja, ekkor zárva lesznek a háziorvosi és fogorvosi rendelők, a szakorvosi rendelők, a gyógyszertárak.
KÉT JELES NAP KÖZÖTT EGY FURCSA HÉT Jegyzet 2024.06.29 „A fővárosi, számos nagyvárosi önkormányzat a tesztországa, próbapályája lehet az emberközpontú politikák kialakításának” – dr. Szepesi András jegyzete.
Átadták a Semmelweis-napi elismeréseket a kiváló egészségügyieknek Egészségpolitika 2024.06.28 Frissítve Semmelweis Ignác-díjban négyen, Batthyány-Strattmann László-díjban tizenhatan részesültek, átadtak egy-egy Pro Sanitate díjat. A díjazottak névsorával frissítve.
Legalább 10-15 százalékkal többen haltak meg a hőhullám alatt 2024.07.15 Ütemesen terjed egy nemi betegség itthon 2024.07.15 Veszélyes lehet a szökőkutakban keresni az enyhülést 2024.07.15 Fontos változások élesednek a magyar strandokon, fürdőkben 2024.07.15 Robot adja a gyógyszert egy nógrádi patikában 2024.07.15 Újabb betegség kockázatának növekedésére intenek a slágerhatóanyagnál 2024.07.15 Izzadó ujjból ellenőrzik az orvosok, szedi-e a beteg az antibiotikumot 2024.07.15 Sztrókos beteghez száguldottak a mentők, de balesetet szenvedtek 2024.07.15
RIADÓ! 2024.07.13 | Egészségpolitika „Valódi” magánkórház lesz a Budai Egészségközpont 2024.07.12 | Egészségpolitika Forradalmi áttörés az Alzheimer-kór korai felismerésében 2024.07.03 | Címoldal Több fővárosi kórházban is leálltak az operációk a hőség miatt 2024.07.12 | Lapszemle Használhatatlan egészségügyi fejlesztések milliárdokért 2024.07.11 | Lapszemle Megszüntették a Frontin tabletta forgalmazásának felfüggesztését 2024.07.12 | Gyógyszerpiac Miért érezheti úgy, hogy refluxa rosszabbodik a nyáron? 2024.07.12 | Egészségmagazin Úgy izzadtam, hogy eláztattam a lapot, féltem kezet fogni az emberekkel 2024.07.12 | Lapszemle Megvizsgálták az európai ivóvizet, a legtöbben ott a mérgező vegyi anyag 2024.07.13 | Lapszemle MARADOK! 2024.07.06 | Egészségpolitika
Példátlan aktivitás kísérte az Országos Kórházi Egészségkihívás Programot Egészségpolitika 2024.06.28 10 csapat 50 kórházi dolgozója vehette át a legjobbaknak járó elismeréseket Semmelweis-napon.
Hálapénz: lezárult a szemléletformáló televíziós médiakampány Egészségpolitika 2024.06.28 A kampány 473,92 millió forint vissza nem térítendő, hazai társfinanszírozású európai uniós támogatás segítségével valósult meg.
Vesetranszplantáció: visszaléptek az időben Budapesten Egészségpolitika 2024.06.27 A szövődményes esetek nem megfelelő ellátása fenyegeti a betegellátás biztonságát a centralizáció és a kevés ágy miatt. Az ATV riportja.
Összeomlás szélén a német kórházi rendszer? 2024.07.15 | Lapszemle Országszerte legalább húsz kórház klímarendszere szorul nagyjavításra 2024.07.13 | Lapszemle Ismét elromlott, és javítani kell a győri kórházban a sugárkészüléket 2024.07.13 | Lapszemle Itt vannak a gyermekvédelmi energiaital-stop részletei 2024.07.13 | Lapszemle A mentőknek az extrém melegben 15-20 százalékkal több esetük van 2024.07.13 | Lapszemle Népszerű fájdalomcsillapító vált hiánycikké, hiába mennek a patikába 2024.07.13 | Lapszemle Egyre kevesebb a kórházi ágy az EU-ban 2024.07.13 | Lapszemle „Aki készen áll az életmódváltásra, éveket nyerhet” 2024.07.13 | Lapszemle Megvizsgálták az európai ivóvizet, a legtöbben ott a mérgező vegyi anyag 2024.07.13 | Lapszemle